Koppány születése

Az élet legnagyobb csodáját átélni...

Azt hiszem erre az élményre vágytam egész életemben..legalábbis mióta felnőttem.

Koppány születése igazi élmény volt számomra. Attól a pillanattól, ahogy megtudtam, hogy kisbabát várok nagyon boldog voltam. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a kilenc hónap alatt csupán három nap telt nehezebben.

2o12 január 16 körülre vártuk a kis Koppány érkezését. 1o-én, kedden voltam nőgyógyászati vizsgálaton és szívhangon. Azzal búcsúztunk a  doktornőtől, hogy a következő hét csütörtökén találkozunk, mert minden rendben van és úgy lássa még kb. két hetünk van...Én felbuzdulva, hogy még van két hét várakozás, gondoltam töltsük kellemesen, ezért szerdán színházba mentünk. Jeleztem a páromnak, hogy nagyon érdekes derékfájásokat észleltem előadás alatt, de nem tulajdonítottunk neki nagyobb jelentőséget, jósló fájásoknak véltem, hisz még van kb két hetünk. Este tizenegy órától azonban a jósló fájásaim rendszeressé váltak, 2o percenként jelentkeztek és 4o másodpercig tartottak egészen reggelig, amikor a kontrakciók 1o percenként kezdtek jönni. Tudtam, hogy kitartóan kell várjak, amíg 5 percenként nem jelentkeznek a fájások, de akkor egy kis véres váladékozást fedeztem fel. A baba biztonsága érdekében 1o óra körül felhívtam a doktornőt és kimentünk a kórházhoz, ahol megvizsgált és szívhangot nézett. Mivel a vajúdó is tele volt, a doktornő beleegyezett, hogy hazamenjünk és otthon várjunk, amíg a fájások gyakrabban jönnek...Ennek örültem, hisz a férjem végig mellettem volt és biztatott, hogy minden rendben lesz, jól fog menni...Apás szülésre készültünk, ami megnyugtató volt számomra, hisz nem leszek egyedül ismeretlen körülmények, emberek között...

Szóltam a szüleimnek, barátnőimnek, hogy valószínű eljött a nagy nap. Amint utólag kiderült nagyon sokan fohászaikkal is velünk voltak. 

Délután három óra után, (ekkor már 7 perces volt a fájások gyakorisága), a férjem jelezte, hogy ő megy szülni, jobb ha én is vele tartok :) ...Útközbe felhívtam a doktornőt, aki épp a magánrendelőjébe rendelt, hogy tovább nem mertünk várni. Ő szólt a szolgálatos nővéreknek, akik kedvesen fogadtak, megnézték a szívhangot, ami rendben volt és jelezték, hogy csak egy centire vagyok megnyílva...persze a kontrakciók gyakorisága és intenzitása is visszaesett...Mivel apás szülésre készültünk ezért a szülőszobából még ki kellett vigyék az utoljára szült anyukát, hogy legyen hely. (kórház felújítás)

Az éppen szolgálatos főorvos jelezte a nővéreknek, hogy az apuka csak akkor jöhet be amikor már 6 centire meg vagyok nyílva...habár az égvilágon senkit sem zavart volna, hisz egyedül voltam a szülőszobában...A nővér folyamatosan jött és ellenőrizte az állapotomat, hat órakor jelezte, hogy most már bejöhet az apuka. Szólt a doktornőnek, hogy úgy lássa kb. fél nyolcra kijöhet szülni...Ugyebár hét órakor váltás volt, valószínűleg az is befolyásolta, hogy a kontrakciók intenzitása nagyon ingadozott, lecsökkent, felerősödött...Eszembe jutottak a szülésfelkészítőn elhangzott jó tanácsok, amelyek nagyon sokat segítettek. Ennek köszönhetően tudtam, hogy a vajúdás kb. melyik szakaszában vagyok, mi következik, mi történik ezalatt a kisbabával, hogyan tágul a méhszáj, stb...

A vajúdás utolsó szakaszában, amikor a fájások erőssége egyre nőtt, a párom jelezte, hogy 2o, 4o, 6o másodperc telt el, látta, hogy nagyon szenvedek már ebben a szakaszban. Én próbáltam alkalmazni a szülésfelkészítőn tanult légzési technikákat. A párom fogta a kezem, biztatott, mondta hogy nyugodtan szorítsam meg a kezét, de erre nem igazán volt erőm, viszont a jelenléte nagyon nagyon sokat segített...A jó Istenre bíztam magunkat, legyen meg az ő akarata, hisz tudtam, hogy ez „egy jól bevált módszer” az életemben.

A doktornő amint ígérte, pontosan fél nyolckor megérkezett. Mint mindig, kedvesen és vidáman, jelezte, hogy akkor most szülni fogunk.  Megsegítette egy kis oxitocinnal is a folyamatot, ami hatékony volt, és elkezdődtek a toló fájások. Ezalatt legkellemesebb volt amikor azt az utasítást kaptam, hogy pihenjek:). A párom törülgette a homlokom és a szám, biztatott, hogy hamarosan megszületik a kisbaba. Talán ez volt a legnehezebb része a szülésnek, viszont tudtam, hogy minden egyes kontrakció okozta fájdalomnak megvan az értelme és azt is tudtam, hogy már nem tart sokáig.

A férjem és a doktornő végig mellettem ültek a tolófájások alatt, a doktornő mondta, hogy mikor nyomjak és hogyan (ez egyáltalán nem mindegy:), és amire megtanultam szülni, nyolc óra huszonhárom perckor megszületett az élet legnagyobb csodája, a világ legcsodálatosabb kisbabája....Még nem vágták el a köldökzsinórt és a mellemre helyezték a kis csodát, akit megsimogathattam és átölelhettem...aztán elvitték és bepólyálva, egy ölelés erejéig visszahozták...Nagyon szerettem volna, hogyha igazi „aranyóra” lehetett volna, de ezek az „arany pillanatok” is nagyon értékesek voltak. Remélhetőleg majd egyszer az „aranyóra” is megadatik...

Nagyon jó érzés volt magam mellett tudni a férjem ezekben a nehéz, de szép percekben, jó volt megtapasztalni, hogy vannak emberek akik a szakmájukat igazi hivatásként élik meg. Minden tiszteletem a doktornő előtt, sok szakember követhetné példáját...

A két óra amit még a szülőszobában töltöttünk a férjemmel nagyon boldog, euforikus állapotban telt el....Az egész esemény akkora boldogsággal töltött el, hogy egész éjszaka nem tudtam lehunyni a szemem, és hatalmas hála volt a lelkemben, hogy egy ekkora csoda részese lehettem.