Egy „ szép szülés” története

Minden olyan tervszerűen történt, mintha előre eldöntöttük volna, hogy február 27-én szülni fogok, kezdődött ugyanis azzal, hogy vasárnap elvittük házikedvenceinket, két cicánkat egyik családtgunkhoz, hogy kisfiunk születésére minnél „ sterilebb” környezetet tudjunk biztositni otthon. Aznap este vettem észre, hogy távozott a nyákdugóm, úgyhogy tisztában voltam vele, hogy a következő napokban be fog indulni a szülés. Nem is kellett sokáig várnom, mivel másnap reggel 7 órakor enyhe hasfájásra ébredtem, és elkezdtem figyelni a fájások gyakoriságát, illetve hosszát is. Ezek még eléggé bizonytalanok voltak, ezért nem is szóltam senkinek, hanem visszafeküdtem és még sikerült fél 12-ig egy jót aludnom, kipihennem magam. Ébredés után is észleltem a fájásokat, jobban mondva a kontrakciókat, mert fájásnak nevezni túlzás, kb. 10-15 percesek voltak . Úgy döntöttem még mindig nem szólok a páromnak, hogy jöjjön haza a munkából, ismerve őt egy fél óra múlva már rohant volna velem a kórházba, inkább megengedtem a kádba a vizet és egy jó órán át lazultam és figyeltem a fájásokat. Két óra felé felhivtam a nőgyógyászomat, mivel aznap rendelt gondoltam bemegyek hozza, hogy vizsgáljon meg, ő egyből azt  ajánlotta, hogy menjek a kórházba, pedig akkor még csak 10 percenként jöttek a kontrakciók. Ezután beszéltem Marikával is, akinek hálás vagyok a sok jó dologért amivel megismertetett a kurzusai során, neki köszönhetően sikerült megőriznem a lélekjelenlétem az intezivebb fájások során is. Az ő javaslatára megvártam az 4-5 perces fájásokat, ezeket is egy órán át követtem, miközben muskotályzsálya olajjal borogattam az alhasamat, ezt mindenkinek ajánlani tudom, tényleg nagyon megnyugtató, lazitó, fájdalomcsillapitó hatása van. Ekkor szóltam a páromnak is , hogy lassan készüljön haza, mert hamarosan szülni fogok, kb. délután fél 5 lehetett, miután hazajött még jól átmassziroztattam magam és csak ezután néztem át újra a korházi csomagomat és indultunk el a kórházba. Délután 6 órakor kerültem fel a szülészetre, ahol a szülésznő a vizsgálatig nem hitte el, hogy valóban 4 perces fájásaim vannak, a vizsgálat után meglepődve állapitotta meg, hogy 6 centis tágulásom van és mégis milyen kiegyensúlyozott vagyok, nem látszik rajtam a vajúdás. Azt mondta, ha igy haladunk egy óra múlva anyuka leszek és egy „ igazán szép szülésben lesz részem”. Az igazat megvallva mág ekkor sem hittem neki, sokkal rosszabbra számitottam, mármint a fájdalom terén, és meglepő módon igazából csak a kitolás szakasz kb. az utolsó 20 perce volt igazán intenziv. És a szülésznő sem tévedett sokat ugyanis pontban 8 órakor 4kg-val és 51 cm-el megszületett a gyönyörű kisfiunk, Gergő, sajnos időközben műszakváltás történt és mással kellett szüljek. Egy türelmetlenebb csapatot sikerült kikapnom, ők egy kicsit rásegitettek a szülésre, mármint szerencsére nem adtak oxitocint, nem is lett volna szükségem rá, hanem ráfeküdtek a hasamra és kinyomták a drágaságomat. A szülés amúgy tényleg szép, csodás élmény volt, csak sajnos a személyzet hozzaállása (itt a babás nővérekre gondolok főleg) hagy kivánnivalót maga után, tisztelet a kivétel (ilyen is van szerencsére). A szülés után örömmámorba kértem, hogy tegyék rám a kisbabámat, a 3-dik felszólitásomra és a gárdás nőgyógyász megjegyzésére nagy nehezen 10 másodpercre a mellemre tették és már rohantak  is el vele. Közben engem összevarrtak, azt hiszem nem emlitettem, de sajnos gátmetszésre is sor került, és 2 órás megfigyelésre kitoltak az előtérbe. Elkezdtem nagy izgalmamban telefonálni mindenkinek, a páromat is beengedték egy kis időre, szóval úsztam a boldogságban. Sajnos ezután jött az újabb hidegzuhany, ugyanis amikor felvittek a korterembe, akkor derült ki, hogy csak másnap reggel 6 órakor hozzák a kisbabámat a terembe, hiába próbálkoztam meggyőzni őket, sikertelen volt minden, azt mondták ez igy szokás, megfigyelés alatt tartják és pihenjek, mert másnaptól már nem lesz időm. Mondanom se kell, hogy az éjszaka semmit sem tudtam aludni a három szobatársammal együtt virrasztva vártuk a reggelt.

És végre eljött a reggel, a kisbabámat a karomba tarthattam, feledve minden rosszat, az „ aranyóra” hiányát, csak a pillanat szépségének élve, azóta is nap mint nap csodálva az élet értelmét, gyönyörűségét...

Koppány születése

Az élet legnagyobb csodáját átélni...

Azt hiszem erre az élményre vágytam egész életemben..legalábbis mióta felnőttem.

Koppány születése igazi élmény volt számomra. Attól a pillanattól, ahogy megtudtam, hogy kisbabát várok nagyon boldog voltam. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a kilenc hónap alatt csupán három nap telt nehezebben.

2o12 január 16 körülre vártuk a kis Koppány érkezését. 1o-én, kedden voltam nőgyógyászati vizsgálaton és szívhangon. Azzal búcsúztunk a  doktornőtől, hogy a következő hét csütörtökén találkozunk, mert minden rendben van és úgy lássa még kb. két hetünk van...Én felbuzdulva, hogy még van két hét várakozás, gondoltam töltsük kellemesen, ezért szerdán színházba mentünk. Jeleztem a páromnak, hogy nagyon érdekes derékfájásokat észleltem előadás alatt, de nem tulajdonítottunk neki nagyobb jelentőséget, jósló fájásoknak véltem, hisz még van kb két hetünk. Este tizenegy órától azonban a jósló fájásaim rendszeressé váltak, 2o percenként jelentkeztek és 4o másodpercig tartottak egészen reggelig, amikor a kontrakciók 1o percenként kezdtek jönni. Tudtam, hogy kitartóan kell várjak, amíg 5 percenként nem jelentkeznek a fájások, de akkor egy kis véres váladékozást fedeztem fel. A baba biztonsága érdekében 1o óra körül felhívtam a doktornőt és kimentünk a kórházhoz, ahol megvizsgált és szívhangot nézett. Mivel a vajúdó is tele volt, a doktornő beleegyezett, hogy hazamenjünk és otthon várjunk, amíg a fájások gyakrabban jönnek...Ennek örültem, hisz a férjem végig mellettem volt és biztatott, hogy minden rendben lesz, jól fog menni...Apás szülésre készültünk, ami megnyugtató volt számomra, hisz nem leszek egyedül ismeretlen körülmények, emberek között...

Szóltam a szüleimnek, barátnőimnek, hogy valószínű eljött a nagy nap. Amint utólag kiderült nagyon sokan fohászaikkal is velünk voltak. 

Délután három óra után, (ekkor már 7 perces volt a fájások gyakorisága), a férjem jelezte, hogy ő megy szülni, jobb ha én is vele tartok :) ...Útközbe felhívtam a doktornőt, aki épp a magánrendelőjébe rendelt, hogy tovább nem mertünk várni. Ő szólt a szolgálatos nővéreknek, akik kedvesen fogadtak, megnézték a szívhangot, ami rendben volt és jelezték, hogy csak egy centire vagyok megnyílva...persze a kontrakciók gyakorisága és intenzitása is visszaesett...Mivel apás szülésre készültünk ezért a szülőszobából még ki kellett vigyék az utoljára szült anyukát, hogy legyen hely. (kórház felújítás)

Az éppen szolgálatos főorvos jelezte a nővéreknek, hogy az apuka csak akkor jöhet be amikor már 6 centire meg vagyok nyílva...habár az égvilágon senkit sem zavart volna, hisz egyedül voltam a szülőszobában...A nővér folyamatosan jött és ellenőrizte az állapotomat, hat órakor jelezte, hogy most már bejöhet az apuka. Szólt a doktornőnek, hogy úgy lássa kb. fél nyolcra kijöhet szülni...Ugyebár hét órakor váltás volt, valószínűleg az is befolyásolta, hogy a kontrakciók intenzitása nagyon ingadozott, lecsökkent, felerősödött...Eszembe jutottak a szülésfelkészítőn elhangzott jó tanácsok, amelyek nagyon sokat segítettek. Ennek köszönhetően tudtam, hogy a vajúdás kb. melyik szakaszában vagyok, mi következik, mi történik ezalatt a kisbabával, hogyan tágul a méhszáj, stb...

A vajúdás utolsó szakaszában, amikor a fájások erőssége egyre nőtt, a párom jelezte, hogy 2o, 4o, 6o másodperc telt el, látta, hogy nagyon szenvedek már ebben a szakaszban. Én próbáltam alkalmazni a szülésfelkészítőn tanult légzési technikákat. A párom fogta a kezem, biztatott, mondta hogy nyugodtan szorítsam meg a kezét, de erre nem igazán volt erőm, viszont a jelenléte nagyon nagyon sokat segített...A jó Istenre bíztam magunkat, legyen meg az ő akarata, hisz tudtam, hogy ez „egy jól bevált módszer” az életemben.

A doktornő amint ígérte, pontosan fél nyolckor megérkezett. Mint mindig, kedvesen és vidáman, jelezte, hogy akkor most szülni fogunk.  Megsegítette egy kis oxitocinnal is a folyamatot, ami hatékony volt, és elkezdődtek a toló fájások. Ezalatt legkellemesebb volt amikor azt az utasítást kaptam, hogy pihenjek:). A párom törülgette a homlokom és a szám, biztatott, hogy hamarosan megszületik a kisbaba. Talán ez volt a legnehezebb része a szülésnek, viszont tudtam, hogy minden egyes kontrakció okozta fájdalomnak megvan az értelme és azt is tudtam, hogy már nem tart sokáig.

A férjem és a doktornő végig mellettem ültek a tolófájások alatt, a doktornő mondta, hogy mikor nyomjak és hogyan (ez egyáltalán nem mindegy:), és amire megtanultam szülni, nyolc óra huszonhárom perckor megszületett az élet legnagyobb csodája, a világ legcsodálatosabb kisbabája....Még nem vágták el a köldökzsinórt és a mellemre helyezték a kis csodát, akit megsimogathattam és átölelhettem...aztán elvitték és bepólyálva, egy ölelés erejéig visszahozták...Nagyon szerettem volna, hogyha igazi „aranyóra” lehetett volna, de ezek az „arany pillanatok” is nagyon értékesek voltak. Remélhetőleg majd egyszer az „aranyóra” is megadatik...

Nagyon jó érzés volt magam mellett tudni a férjem ezekben a nehéz, de szép percekben, jó volt megtapasztalni, hogy vannak emberek akik a szakmájukat igazi hivatásként élik meg. Minden tiszteletem a doktornő előtt, sok szakember követhetné példáját...

A két óra amit még a szülőszobában töltöttünk a férjemmel nagyon boldog, euforikus állapotban telt el....Az egész esemény akkora boldogsággal töltött el, hogy egész éjszaka nem tudtam lehunyni a szemem, és hatalmas hála volt a lelkemben, hogy egy ekkora csoda részese lehettem.

Egy csodálatos szülés története 2.


December 18. volt, vasárnap, és 41. hétben jártam (2011). Mondanom sem kell, hogy mennyire vártam a vajúdás pillanatát. Az utóbbi hetek minden egyes jóslófájását csodaként éltem meg, és örültem nekik, vártam őket. Reménykedtem, hátha valódiak lennének, de mégsem… December 13–ra voltam kiírva, ahogy szokták mondani. Szóval terminus túllépésem volt. 15-én NST-re mentünk a kórházba, a vizsgálatra nővérem is elkísért, aki egyben a doulám is volt. Rendben volt minden, a baba jól van, 3800 g körül van, és “haladékot” kapott 20–ig, hogy jószántából a világra jöjjön. A 42. héten már nincs keresnivalója odabent, érett a világrajövetelre– magyarázta az orvos. Ha addig nem indul be a szülés, akkor beindítjuk. Rémült voltam, nem akartam ezt a folyamatot. Az első szülésem csodálatos volt, mondhatnám akár orgazmikusnak is, miért ne lehetne ez a szülésem is olyan. Az időjárás sem volt a legkedvezőbb, minden nap ködös idő… egy kis fehérségre vágytam, hóra… hátha az karácsonyiasabb hangulatot varázsolna, és engem is jobb kedvre derít, ami a pocaklakómnak is jót tenne, gondoltam magamban. És teltek a napok, én várakoztam, egyezkedtem a pocakommal… a körülöttem levők is türelmetlenkedtek, telefonálgattunk… sehol semmi. Olvasgattam internetes fórumokat, beszélgettem különféle tapasztalattal rendelkező emberekkel. Mindenkitől kaptam jó tanácsokat: sok fűszeres ételt kell enni, szeretkezni, sétálni, jó fahéjas/gyömbéres teát inni, bábakoktélt inni, stb. Hát én ezek közül egyiket sem kívántam, egyedüli dolog ami jól esett az a séta volt… de mivel az idő ellenem dolgozott, gondoltam kipróbálok közülük párat. Szombat volt. Anyukám extra fahéjas almakompótot készített nekem, hosszú sétákat tettem Cézár kutyámmal, ittam egy gyenge bábakoktélt. Gondoltam hátha estére valami hatására beindul a szülés… de nem. Vasárnap úgy ébredtem, hogy ma muszáj szülnöm, nagyon-nagyon akarok. Ráadásul szép nagyot havazott. Lazításként a szépvízi gáthoz mentünk a párommal, fotózgattam, sétágattunk. A fotózás nagyon kikapcsol, ellazít, mondhatni feltöltődtem. Hazafele éreztem valami hasmenéses előjelet. Otthon bebizonyosodott, hogy jól éreztem, valóban gyomormenésem van, ami lehet a szülés előjele is, és valami rendszertelen, gyenge fájásokat is éreztem. Hamar telefonáltam Mónikának, mondjam el a hírt. Ő biztatott… szülni fogunk. Csak a szülésemre jött haza a két gyerekével, és pont ma készült visszamenni, mivel otthon már fontos elinteznivalói voltak. Maradtak. Csak miattam. Kicsit aggódtam is, hogy ha ez az egész csak egy hamis riasztás, s mégsem fogok ma szülni… de hamar el is fordultam ettől a gondolattól, és bizakodva vártam a fájásokat. Egyre keményebbek voltak, és kezdtek rendszereződni. Átjött Mónika, férjem is itthon volt. Regina a nagyszüleinél játszadozott, mit sem sejtve. Mértük az időt és a fájások hosszát, párologtattunk, forróvizes – muskotályzsályás borogatással próbáltuk enyhíteni a fájásaim, és közben viccelődtünk. Felhívtam a barátnőimet, és örömmel tudattam, hogy szülni fogok. Csodálkoztak rajtam. Nem félsz? Te szülni fogsz, és ilyen bátor vagy? Nem kéne korházba menni? Néztük az X-Faktort. Szóval nagyon jó hangulat volt, tésztát eszegettünk, beszélgettünk, és vártunk. Elgondoltam magamban, hogy mennyire szeretnék ebben a környezetben szülni, nem akarok korházba menni. Magam akarok lenni, és úgy szülni, ahogy nekem jól esik, ahogy az ösztöneim diktálják. Úgy vajúdjak, ahogy én akarok. Négykézláb vagy a bordásfalnak dőlve, himbálózva. De nem akartam felelőtlen lenni. Ha legalább még egy tapasztalt bába is velem lett volna, aki tudja a dolgát… Szóval menni kellett a kórházba. 13 órától este 22 óráig otthon vajúdtunk, de a fájásaim időtartama alapján
elindultunk, nem mertem kockáztatni. Felhívtam az orvosom is, aki vasárnap ellenére is tette a dolgát és ő is elindult a korház fele. Megérkeztünk a korházba, a betegfelvevőn a férjem lediktálta az adataim, Mónikával a szülészet fele vettük az irányt. Maga a korház hangulata nagyon elriasztott, mintha megállt volna a folyamat bennem… és meg is állt. Mert nem lehettem önmagam, mert kiszolgáltatva éreztem magam. Megvizsgáltak. 7 cm tágulás, szívhang is rendben. Nem elég erős és túl rövid a kontrakció, mondta az orvos. Feküdtem a szülőszobában. Mónika az ágy mellett, biztatott. Próbáltam nem figyelni a szülésznőre és az engem körülvevő stábra, csak magamra koncentráltam. Oxitocin és gátmetszés mentes szülést szerettem volna, mint az első volt. Váltogattam a poziciókat, sétálgattam. Közben azt a “jó” tanácsot kaptam, hogy feküdjek, pihenjek, mert nem lesz erőm a végére. Mónikára néztem, a tekintete azt sugallta, hogy csináld, ahogy neked jól esik. Ez engem nagyon megerősitett. Jót tett a jelenléte. Közben jöttek, mentek a fájások. Légzéstehnikával próbáltam őket enyhíteni, és arra gondoltam, hogy minden fájás közelebb visz a kisbabám világrajöveteléhez, ahhoz az eufórikus állapothoz, amire olyan sokat vártam. Közben visszajött az orvos, megvizsgált. Másfél órás távolléte során semmi előrehaladást nem látott. Oxitocint javasolt, mondván, hogy az nem rossz, felerősíti a fájásokat éppen annyira, hogy a baba megszülethessen.
Tényleg felerősítette, nagyon kemény fájásaim voltak. Semmihez sem tudom hasonlítani. 3 perc múlva már a tolófájások jöttek. Megjegyzem, ami nekem kb 3 perc hosszúnak tünt, az igazából 20 perc volt. Utólag tudtam meg a doulámtól. Az ágyból, ahol feküdtem, hamar-gyorsan át kellett mennem a szülőszékre. Ez volt az egész szülésem alatt a legkellemetlenebb, és a szülésznő vezénylése. Hiába mondtam, hogy nem akarok, nem tudok, nyomnom kell, a baba feje a lábam között, de úgyis áttettek. A szülőszéken pár nyomás után már kibújt a kislányom. 3700 g és 57 cm. Gátmetszés nélkül szültem, ahogy az első kislányomat is. Nemsokára sírni kezdett. Mellkasomra helyezték, ahogy megérezte, hogy rajtam van, egyből elhallgatott, és ott szuszogott rajtam, megnyugodva. Olyan jó érzés volt. Aztán elvitték, vizsgálták, mérték, stb. és visszahozták. Csodálatos érzés volt. Közben a méhlepény is megszületett, én teljesen jól voltam, már indultam volna haza a picivel szívem szerint. Újjászülettem. Boldog voltam. Feledve a negatív élményeket. Remegtem. Sírtam. Fáradt voltam. Telefonálgattam. És hálás voltam mindenkinek: Mónikának, aki végig mellettem volt – simogatott, biztatott, fotózott, és minden mást amire szükségem volt, férjemnek, orvosomnak, szüleimnek és nem utolsó sorban Marikának, akihez szülésfelkészítőre jártam, és minden kérdésemre/félelmemre próbált válaszolni/segíteni.

Egy csodálatos szülés története
(2009. november 21.)
A 38. hét végén jártam. Sejtettem, hogy hamarosan eljön a mi időnk, az előjelek is arról árulkodtak, hogy , már nincs messze a nagy esemény. Néhány nappal korábban erőss jóslófájásaim voltak, valamint a nyákdugó is eltávozott.Péntek volt, amikor is a rendszertelenűl jövő fájásaim délutánra rendszereződtek. Most már biztos voltam benne, hogy nemsokára a kezembe tarthatom Reginámat. Rettenetesen féltem ezt el kell mondanom, de ugyanakkor nagyon boldog is voltam. Tele voltam aggodalmakkal, kételyekkel, reményekkel s mindenfélével. Első gyerkőc, így fogalmam sem volt, hogy mire kell számítani. Úgyterveztem már a terhességem elején, hogy könnyen fogok szűlni, és mivel a korház nincs túl messze tőlünk , ezért igyekszem a lehető legtöbbet otthon vajúdni. És eljött az az idő, amikor már úgyéreztem mennünk kell a korház fele (3 perces fájások). Pontosabban 11.45 volt, amire kiértünk a korházba.Apás szülésen gondolkoztam, hisz tudtam, hogy ez egy megismételhetetlen pillanat. Sajnos ez nem jött össze. Itt pár vizsgálat után már a szülőasztalra fektettek. Ééééés jöttek a toló fájások...ezeket mondhatni már kellemesnek, a vajúdás után, éééééééééééés 12.30kor már Reginám a hasamon feküdt. Felejthetetlen élmény volt. Sírtam, kacagtam az örömtől. Úgyéreztem, hogy én is újjászülettem. ÉS azóta minden napot egy csodaként élek meg.
Szép élmény volt a szülés és van kedvem még a közeljövőben újabb babának is életet adni.
Családom - férjem, anyukám, apukám, nővérem, ha testileg nem is, de lélekben végig mellettem voltak. Hálás köszönet nekük a gondoskodásért, szeretetért, amivel elhalmoztak engem, köszönöm az orvosomnak, aki bátorított és dícsért a hősies helytállásomért.

 ÁKOS SZÜLETÉSE


Oktober 14-en szultem.... 13-an reggel ereztem, hogy mintha valami fajasfeleseg lenne, de mar elozo napok hajnalaiban is ereztem valamit, ezert gondoltam, hogy most is csak egy ilyen "diszkonfort" erzesem van. 8 orara kellett menjek szivhang vizsgalatra, gondoltam ott kiderul, hogy aznap fogok-e szulni vagy sem. A rendeloben erosodtek a fajasok, de nem voltak rendszeresek, aztan a doki is megvizsgalt es azt mondta csak 1 cm-re vagyok megnyilva... haza jottem.
Delutan 3 orara erosodtek a fajasok es rendszerezodtek is, mar csak terdelve tudtam elviselni. Probaltam ugy lelegezni, ahogyan tanitottal, ez segitett. 6 orakor bementunk a korhazba... a surgossegen megvolt a ceremonia, mire felertunk a szuleszetre elmultak a fajasok, az adrenalin hatott :). Itt megvizsgaltak es burkot repesztettek, kaptam gorcsoldokat, mert allitolag a mehszajam nagyon gorcsos volt. Egyre gyakrabban jottek a fajasok es egyre elviselhetetlenebb volt a fajdalom. De a szuneteket jol kihasznaltam, meg bele is szenderedtem, egy kicsit tudatosan is, hogy a kovetkezo fajasra legyen energiam. Aztan bejott a Doki es azt mondta, hogy nem nyilok elegge, nem eleg erosek a fajasaim es perfuziot tesznek be...en ellenkeztem, de megmagyarazta, hogy annelkul sokkal hosszabb lesz a vajudasom. Beleegyeztem, ahogy betettek a perfuziot, rogton gyakrabban jottek a fajasok. Ott, az agyban ugy gondoltam, hogy nem tudok megszulni. Aztan este fel 11-kor ereztem, hogy kell nyomjak. 12 ora elott atmentunk a szuloszobara es amikor felfekudtem az asztalra, akkor minden eromet osszeszedve eldontottem, hogy en megszulok. Egy nagy fekete lyukat lattam magam elott, amelyen keresztul at kellett haladjon a kisbabam. Korulbelul 4 fajas utan mar szinte kint volt, de meg kellett egy fajast varjunk, akkor a szuleszno vagott es...12:10- kor megszuletett Akos fiam, 3950g-mal es 51 cm-el. Nagyon nagy orom volt, leirhatatlan boldogsag, mar csak ez az erzes is megeri, hogy egy no kibirja a vajudas es a szules fajdalmait.
A vagast nem ereztem, nem fajt es mar ellenkezni sem volt energiam, de nem banom, mert azutan sem fajt es nagyon konnyen gyogyult.
Aztan oda hoztak a kis manot...sirt, hozzaszoltam, elhallgatott es kinyitotta a szemet, nagyon meghato volt. A vajudas es szules alatt ott volt a ferjem is, sokat segitett, surolta a hatam, vizet adott es mondta, hogy nagyon jol csinalom :).
Aztan ezutan jott meg a neheze, amitol legalabb annyira feltem, mint a szulestol- a szoptatas. Nagyon sok turelem kell hozza!!!

Mivel Akost egy kisse sarganak lattam, szoltam a doktornonek, betettek a kek feny ala, igy en 3 orankent kellett menjek szoptatni. Igen am, csak neha fel sem tudtam ebreszteni, nem hogy megetetni. Aztan rajottem, hogy adnak neki glukozt. Ejjelre elkertem magam melle es tanultunk szopizni :). Aztan vegre valahara, 5 nap utan haza jottunk. Lassan belejott a szopizasba, nem volt konnyu. Egy honapos koraig adtam neki delben es este tapszert, mert ugy ereztem, hogy nem eleg a tejem. Aztan beszeltem veled telefonon es mondtad, hogy szoptassam gyakrabban. Megprobaltam es sikerult, azota nem adok neki tejport es Akos mar 4 honapos. Neha most is erzem, hogy nem eleg a tejem, de ezeket az idoszakokat atveszeljuk. A visszajelzes jo, mert mar 7,5 kg-os :). Es nagyon edes :).

Koszonom a segitseget, Iza.

ReplyReply All

Move...

Sasvári Szabó Erzsébet: a szülésről,születésről , Aranyóráról.....érdemes elolvasni !

A baba születésével nemcsak gyermek, anya is születik – hangzott el Sasvári-Szabó Erzsébet dúla, bába, a győri kórház szülésznőjének előadásában a Születés hetének kedd délelőtti rendezvényén. A marosvásárhelyi Deus Providebit Házban várandós és kisbabás anyukák hallgatták az előadót, akinek alkalma volt tapasztalatot szerezni a kórházban történő és az otthoni háborítatlan szülésről is. Iskolai tanulmányai mellett a bábaságot rábaközi nagyanyjától tanulta, aki kiválóan ismerte a mesterséget, majd három gyermek édesanyjaként a saját életében is megtapasztalta a szülés, születés, az anyává válás minden fontos pillanatát. Gyakorló kórházi szülésznőként alkalma volt összehasonlítani a kétféle szülés hatását a magzatra és az édesanyára, s megszerzett tapasztalatait osztotta meg a résztvevőkkel. Az előadó szerint a várandós nő, a család minél többet kellene megtudjon arról, hogy hol és milyen formában lehet szülni, hogy minél nagyobb szabadsággal dönthessen.
Sasvári-Szabó Erzsébet azt vallja, hogy a lélek választja meg a szüleit, az anya nem tudja, hogy milyen lesz a leendő gyermeke, s milyen tapasztalatokat fog megélni, ezért ő csak arról dönt, hogy fogadja-e az érkezőt vagy sem. Az anyaság akkor kezdődik, amikor a szülő először gondol születendő gyermekére.
Régen a várandós nő saját maga rendelkezett a testével, a gyermek sorsa az ő kompetenciája volt. Szülni minden nő tud, csak arra kell felhívni a figyelmét, hogy fölismerje teste és lelke jelzéseit. Az élet információ, energia és anyag találkozása. A szülés egyedülálló és életre szóló élmény, a földünkön mégis az ember érti a legkevésbé a szülés, születés titkát.
A gyermekvállalással hatalmas testi, lelki és szellemi átalakulás kezdődik. Áldott állapotba kerülni a legnagyobb bizalom, amit egy nő adhat a férfinak, ezért a várandósság ideje alatt nagy szüksége van a gyengédségre, arra, hogy a párjára támaszkodhasson. A baba új energiát hoz magával, ettől megnő az anya kisugárzása, aurája hatalmasra növekedik, s ha a férfi igazi társ, megérzi ezt. Nem mindegy, hogy a várandósság alatt hogyan gondolkodik az anya, hisz a baba mindent átvesz abból, amit érez és gondol. Felismeri az anya és az apa hangját is, ha beszélnek hozzá, szereti hallgatni a zenét. Ha a kilenc hónap alatt a szülők nem fordítanak rá figyelmet, szüléskor ez megérződik. Ha az anya sokat beszélget a magzattal, könnyebb lesz a világra érkezése. A várandós nőnek sok testi, lelki változáson kell átesnie, ilyen az álmosság, a fáradtság is. Mindez azért van, hogy az új, magasabb rezgésszámú lélekkel az anya lelke és teste összehangolódjon. A reggeli émelygésekkor a baba gondoskodik arról, hogy az anya szervezete megtisztuljon, a kívánóssággal pedig, hogy magához vegye azt, amire a szervezetének szüksége van. A várandós nő érzékenyebb a szeretetre, van, aki a terhesség alatt (amikor visszajön a valódi érzékelése) jön rá, hogy kellemetlen számára a párja szaga, s hogy nem a természetes alapon választott.
Az előadó érdekes képpel mutatta be azt a pillanatot, amikor a petesejt kiválasztja a spermiumot, s találkozásukkor erők, energiák és fény szabadul fel.
Régen nem fekve szültek, hanem széken ülve, guggolva, négykézlábra támaszkodva. A nő megtalálta azt a testhelyzetet, ami megkönnyítette a szülést. A bába szerepe az volt, hogy előkészítse a helyzetet. Ehhez régen hozzátartozott, hogy zsályával füstölték meg a tisztaszobát, a bába fohászkodott, s az égi bábának szóló csendes imát is elmondta, majd eldúdolta a gyógyító dallamot. Amikor elkezdődött a szülés, nem korlátozta a leendő anyát, hanem segített megtalálni a ritmust, a megfelelő helyzetet, s azt, hogy testével, lelkével ráhangolódva megérezze az erőt, amit a születendő élet jelent. Egy jó bába pontosan nyomon tudja követni a szülés útját, nincs szüksége vizsgálatra, hisz a nő testén, viselkedésén egyértelmű jelei vannak annak, hogy hol tart a baba. A csecsemő világra jövetele előtt van egy pihenési időszak, ami azt szolgálja, hogy a szülő nő össze tudja szedni magát, s áthangolódjon az erőkifejtésre, miközben lélekben anyává válik. Ezt a kórházban ma is vészhelyzetnek minősítik és siettetik a szülést. Holott ha hagynak időt az erőgyűjtésre, a bába segítségével a szülő nő pontosan tudja, hogy mit kell tegyen, hogy kiengedje a gyermeket anélkül, hogy a gátmetszésre szükség lenne, ami később kellemetlen következményekkel járhat.
A fontos kötődések az első pillanatokban alakulnak ki, ez az aranyóra, amelyben az érintéseknek, illatoknak jelentőségük van. A babát először az anyának, aztán apának kell megfognia, s akkor kell odaadni az anyának, amikor a babáért nyúl, akit a mellére tesz. A szopás azért fontos, hogy összehúzódjon a méh, s a természet jelzi, hogy mikor kell elvágni a köldökzsinórt. Ha hirtelen elvágják, mielőtt megvárnák, hogy összelapuljon, s nem hagynak időt a babának, hogy kis pihegésekkel hozzászokjon a légzéshez, az életre való átállás, az első mély lélegzetvétel, amely égő érzést jelent, fájdalmas a baba számára, ezért sír fel olyan hangosan.

"Egy nő szülése meglehetősen hasonlít ahhoz,ahogy az életét éli."
                                                                                         Marie F. Mongan