Egy „ szép szülés” története

Minden olyan tervszerűen történt, mintha előre eldöntöttük volna, hogy február 27-én szülni fogok, kezdődött ugyanis azzal, hogy vasárnap elvittük házikedvenceinket, két cicánkat egyik családtgunkhoz, hogy kisfiunk születésére minnél „ sterilebb” környezetet tudjunk biztositni otthon. Aznap este vettem észre, hogy távozott a nyákdugóm, úgyhogy tisztában voltam vele, hogy a következő napokban be fog indulni a szülés. Nem is kellett sokáig várnom, mivel másnap reggel 7 órakor enyhe hasfájásra ébredtem, és elkezdtem figyelni a fájások gyakoriságát, illetve hosszát is. Ezek még eléggé bizonytalanok voltak, ezért nem is szóltam senkinek, hanem visszafeküdtem és még sikerült fél 12-ig egy jót aludnom, kipihennem magam. Ébredés után is észleltem a fájásokat, jobban mondva a kontrakciókat, mert fájásnak nevezni túlzás, kb. 10-15 percesek voltak . Úgy döntöttem még mindig nem szólok a páromnak, hogy jöjjön haza a munkából, ismerve őt egy fél óra múlva már rohant volna velem a kórházba, inkább megengedtem a kádba a vizet és egy jó órán át lazultam és figyeltem a fájásokat. Két óra felé felhivtam a nőgyógyászomat, mivel aznap rendelt gondoltam bemegyek hozza, hogy vizsgáljon meg, ő egyből azt  ajánlotta, hogy menjek a kórházba, pedig akkor még csak 10 percenként jöttek a kontrakciók. Ezután beszéltem Marikával is, akinek hálás vagyok a sok jó dologért amivel megismertetett a kurzusai során, neki köszönhetően sikerült megőriznem a lélekjelenlétem az intezivebb fájások során is. Az ő javaslatára megvártam az 4-5 perces fájásokat, ezeket is egy órán át követtem, miközben muskotályzsálya olajjal borogattam az alhasamat, ezt mindenkinek ajánlani tudom, tényleg nagyon megnyugtató, lazitó, fájdalomcsillapitó hatása van. Ekkor szóltam a páromnak is , hogy lassan készüljön haza, mert hamarosan szülni fogok, kb. délután fél 5 lehetett, miután hazajött még jól átmassziroztattam magam és csak ezután néztem át újra a korházi csomagomat és indultunk el a kórházba. Délután 6 órakor kerültem fel a szülészetre, ahol a szülésznő a vizsgálatig nem hitte el, hogy valóban 4 perces fájásaim vannak, a vizsgálat után meglepődve állapitotta meg, hogy 6 centis tágulásom van és mégis milyen kiegyensúlyozott vagyok, nem látszik rajtam a vajúdás. Azt mondta, ha igy haladunk egy óra múlva anyuka leszek és egy „ igazán szép szülésben lesz részem”. Az igazat megvallva mág ekkor sem hittem neki, sokkal rosszabbra számitottam, mármint a fájdalom terén, és meglepő módon igazából csak a kitolás szakasz kb. az utolsó 20 perce volt igazán intenziv. És a szülésznő sem tévedett sokat ugyanis pontban 8 órakor 4kg-val és 51 cm-el megszületett a gyönyörű kisfiunk, Gergő, sajnos időközben műszakváltás történt és mással kellett szüljek. Egy türelmetlenebb csapatot sikerült kikapnom, ők egy kicsit rásegitettek a szülésre, mármint szerencsére nem adtak oxitocint, nem is lett volna szükségem rá, hanem ráfeküdtek a hasamra és kinyomták a drágaságomat. A szülés amúgy tényleg szép, csodás élmény volt, csak sajnos a személyzet hozzaállása (itt a babás nővérekre gondolok főleg) hagy kivánnivalót maga után, tisztelet a kivétel (ilyen is van szerencsére). A szülés után örömmámorba kértem, hogy tegyék rám a kisbabámat, a 3-dik felszólitásomra és a gárdás nőgyógyász megjegyzésére nagy nehezen 10 másodpercre a mellemre tették és már rohantak  is el vele. Közben engem összevarrtak, azt hiszem nem emlitettem, de sajnos gátmetszésre is sor került, és 2 órás megfigyelésre kitoltak az előtérbe. Elkezdtem nagy izgalmamban telefonálni mindenkinek, a páromat is beengedték egy kis időre, szóval úsztam a boldogságban. Sajnos ezután jött az újabb hidegzuhany, ugyanis amikor felvittek a korterembe, akkor derült ki, hogy csak másnap reggel 6 órakor hozzák a kisbabámat a terembe, hiába próbálkoztam meggyőzni őket, sikertelen volt minden, azt mondták ez igy szokás, megfigyelés alatt tartják és pihenjek, mert másnaptól már nem lesz időm. Mondanom se kell, hogy az éjszaka semmit sem tudtam aludni a három szobatársammal együtt virrasztva vártuk a reggelt.

És végre eljött a reggel, a kisbabámat a karomba tarthattam, feledve minden rosszat, az „ aranyóra” hiányát, csak a pillanat szépségének élve, azóta is nap mint nap csodálva az élet értelmét, gyönyörűségét...