2012. március 22., csütörtök


Egy „ szép szülés” története


Minden olyan tervszerűen történt, mintha előre eldöntöttük volna, hogy február 27-én szülni fogok, kezdődött ugyanis azzal, hogy vasárnap elvittük házikedvenceinket, két cicánkat egyik családtgunkhoz, hogy kisfiunk születésére minnél „ sterilebb” környezetet tudjunk biztositni otthon. Aznap este vettem észre, hogy távozott a nyákdugóm, úgyhogy tisztában voltam vele, hogy a következő napokban be fog indulni a szülés. Nem is kellett sokáig várnom, mivel másnap reggel 7 órakor enyhe hasfájásra ébredtem, és elkezdtem figyelni a fájások gyakoriságát, illetve hosszát is. Ezek még eléggé bizonytalanok voltak, ezért nem is szóltam senkinek, hanem visszafeküdtem és még sikerült fél 12-ig egy jót aludnom, kipihennem magam. Ébredés után is észleltem a fájásokat, jobban mondva a kontrakciókat, mert fájásnak nevezni túlzás, kb. 10-15 percesek voltak . Úgy döntöttem még mindig nem szólok a páromnak, hogy jöjjön haza a munkából, ismerve őt egy fél óra múlva már rohant volna velem a kórházba, inkább megengedtem a kádba a vizet és egy jó órán át lazultam és figyeltem a fájásokat. Két óra felé felhivtam a nőgyógyászomat, mivel aznap rendelt gondoltam bemegyek hozza, hogy vizsgáljon meg, ő egyből azt  ajánlotta, hogy menjek a kórházba, pedig akkor még csak 10 percenként jöttek a kontrakciók. Ezután beszéltem Marikával is, akinek hálás vagyok a sok jó dologért amivel megismertetett a kurzusai során, neki köszönhetően sikerült megőriznem a lélekjelenlétem az intezivebb fájások során is. Az ő javaslatára megvártam az 4-5 perces fájásokat, ezeket is egy órán át követtem, miközben muskotályzsálya olajjal borogattam az alhasamat, ezt mindenkinek ajánlani tudom, tényleg nagyon megnyugtató, lazitó, fájdalomcsillapitó hatása van. Ekkor szóltam a páromnak is , hogy lassan készüljön haza, mert hamarosan szülni fogok, kb. délután fél 5 lehetett, miután hazajött még jól átmassziroztattam magam és csak ezután néztem át újra a korházi csomagomat és indultunk el a kórházba. Délután 6 órakor kerültem fel a szülészetre, ahol a szülésznő a vizsgálatig nem hitte el, hogy valóban 4 perces fájásaim vannak, a vizsgálat után meglepődve állapitotta meg, hogy 6 centis tágulásom van és mégis milyen kiegyensúlyozott vagyok, nem látszik rajtam a vajúdás. Azt mondta, ha igy haladunk egy óra múlva anyuka leszek és egy „ igazán szép szülésben lesz részem”. Az igazat megvallva mág ekkor sem hittem neki, sokkal rosszabbra számitottam, mármint a fájdalom terén, és meglepő módon igazából csak a kitolás szakasz kb. az utolsó 20 perce volt igazán intenziv. És a szülésznő sem tévedett sokat ugyanis pontban 8 órakor 4kg-val és 51 cm-el megszületett a gyönyörű kisfiunk, Gergő, sajnos időközben műszakváltás történt és mással kellett szüljek. Egy türelmetlenebb csapatot sikerült kikapnom, ők egy kicsit rásegitettek a szülésre, mármint szerencsére nem adtak oxitocint, nem is lett volna szükségem rá, hanem ráfeküdtek a hasamra és kinyomták a drágaságomat. A szülés amúgy tényleg szép, csodás élmény volt, csak sajnos a személyzet hozzaállása (itt a babás nővérekre gondolok főleg) hagy kivánnivalót maga után, tisztelet a kivétel (ilyen is van szerencsére). A szülés után örömmámorba kértem, hogy tegyék rám a kisbabámat, a 3-dik felszólitásomra és a gárdás nőgyógyász megjegyzésére nagy nehezen 10 másodpercre a mellemre tették és már rohantak  is el vele. Közben engem összevarrtak, azt hiszem nem emlitettem, de sajnos gátmetszésre is sor került, és 2 órás megfigyelésre kitoltak az előtérbe. Elkezdtem nagy izgalmamban telefonálni mindenkinek, a páromat is beengedték egy kis időre, szóval úsztam a boldogságban. Sajnos ezután jött az újabb hidegzuhany, ugyanis amikor felvittek a korterembe, akkor derült ki, hogy csak másnap reggel 6 órakor hozzák a kisbabámat a terembe, hiába próbálkoztam meggyőzni őket, sikertelen volt minden, azt mondták ez igy szokás, megfigyelés alatt tartják és pihenjek, mert másnaptól már nem lesz időm. Mondanom se kell, hogy az éjszaka semmit sem tudtam aludni a három szobatársammal együtt virrasztva vártuk a reggelt.
És végre eljött a reggel, a kisbabámat a karomba tarthattam, feledve minden rosszat, az „ aranyóra” hiányát, csak a pillanat szépségének élve, azóta is nap mint nap csodálva az élet értelmét, gyönyörűségét...

2012. február 23., csütörtök



Koppány születése


Az élet legnagyobb csodáját átélni...
Azt hiszem erre az élményre vágytam egész életemben..legalábbis mióta felnőttem.
Koppány születése igazi élmény volt számomra. Attól a pillanattól, ahogy megtudtam, hogy kisbabát várok nagyon boldog voltam. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a kilenc hónap alatt csupán három nap telt nehezebben.
2o12 január 16 körülre vártuk a kis Koppány érkezését. 1o-én, kedden voltam nőgyógyászati vizsgálaton és szívhangon. Azzal búcsúztunk a  doktornőtől, hogy a következő hét csütörtökén találkozunk, mert minden rendben van és úgy lássa még kb. két hetünk van...Én felbuzdulva, hogy még van két hét várakozás, gondoltam töltsük kellemesen, ezért szerdán színházba mentünk. Jeleztem a páromnak, hogy nagyon érdekes derékfájásokat észleltem előadás alatt, de nem tulajdonítottunk neki nagyobb jelentőséget, jósló fájásoknak véltem, hisz még van kb két hetünk. Este tizenegy órától azonban a jósló fájásaim rendszeressé váltak, 2o percenként jelentkeztek és 4o másodpercig tartottak egészen reggelig, amikor a kontrakciók 1o percenként kezdtek jönni. Tudtam, hogy kitartóan kell várjak, amíg 5 percenként nem jelentkeznek a fájások, de akkor egy kis véres váladékozást fedeztem fel. A baba biztonsága érdekében 1o óra körül felhívtam a doktornőt és kimentünk a kórházhoz, ahol megvizsgált és szívhangot nézett. Mivel a vajúdó is tele volt, a doktornő beleegyezett, hogy hazamenjünk és otthon várjunk, amíg a fájások gyakrabban jönnek...Ennek örültem, hisz a férjem végig mellettem volt és biztatott, hogy minden rendben lesz, jól fog menni...Apás szülésre készültünk, ami megnyugtató volt számomra, hisz nem leszek egyedül ismeretlen körülmények, emberek között...
Szóltam a szüleimnek, barátnőimnek, hogy valószínű eljött a nagy nap. Amint utólag kiderült nagyon sokan fohászaikkal is velünk voltak. 
Délután három óra után, (ekkor már 7 perces volt a fájások gyakorisága), a férjem jelezte, hogy ő megy szülni, jobb ha én is vele tartok :) ...Útközbe felhívtam a doktornőt, aki épp a magánrendelőjébe rendelt, hogy tovább nem mertünk várni. Ő szólt a szolgálatos nővéreknek, akik kedvesen fogadtak, megnézték a szívhangot, ami rendben volt és jelezték, hogy csak egy centire vagyok megnyílva...persze a kontrakciók gyakorisága és intenzitása is visszaesett...Mivel apás szülésre készültünk ezért a szülőszobából még ki kellett vigyék az utoljára szült anyukát, hogy legyen hely. (kórház felújítás)
Az éppen szolgálatos főorvos jelezte a nővéreknek, hogy az apuka csak akkor jöhet be amikor már 6 centire meg vagyok nyílva...habár az égvilágon senkit sem zavart volna, hisz egyedül voltam a szülőszobában...A nővér folyamatosan jött és ellenőrizte az állapotomat, hat órakor jelezte, hogy most már bejöhet az apuka. Szólt a doktornőnek, hogy úgy lássa kb. fél nyolcra kijöhet szülni...Ugyebár hét órakor váltás volt, valószínűleg az is befolyásolta, hogy a kontrakciók intenzitása nagyon ingadozott, lecsökkent, felerősödött...Eszembe jutottak a szülésfelkészítőn elhangzott jó tanácsok, amelyek nagyon sokat segítettek. Ennek köszönhetően tudtam, hogy a vajúdás kb. melyik szakaszában vagyok, mi következik, mi történik ezalatt a kisbabával, hogyan tágul a méhszáj, stb...
A vajúdás utolsó szakaszában, amikor a fájások erőssége egyre nőtt, a párom jelezte, hogy 2o, 4o, 6o másodperc telt el, látta, hogy nagyon szenvedek már ebben a szakaszban. Én próbáltam alkalmazni a szülésfelkészítőn tanult légzési technikákat. A párom fogta a kezem, biztatott, mondta hogy nyugodtan szorítsam meg a kezét, de erre nem igazán volt erőm, viszont a jelenléte nagyon nagyon sokat segített...A jó Istenre bíztam magunkat, legyen meg az ő akarata, hisz tudtam, hogy ez „egy jól bevált módszer” az életemben.
A doktornő amint ígérte, pontosan fél nyolckor megérkezett. Mint mindig, kedvesen és vidáman, jelezte, hogy akkor most szülni fogunk.  Megsegítette egy kis oxitocinnal is a folyamatot, ami hatékony volt, és elkezdődtek a toló fájások. Ezalatt legkellemesebb volt amikor azt az utasítást kaptam, hogy pihenjek:). A párom törülgette a homlokom és a szám, biztatott, hogy hamarosan megszületik a kisbaba. Talán ez volt a legnehezebb része a szülésnek, viszont tudtam, hogy minden egyes kontrakció okozta fájdalomnak megvan az értelme és azt is tudtam, hogy már nem tart sokáig.
A férjem és a doktornő végig mellettem ültek a tolófájások alatt, a doktornő mondta, hogy mikor nyomjak és hogyan (ez egyáltalán nem mindegy:), és amire megtanultam szülni, nyolc óra huszonhárom perckor megszületett az élet legnagyobb csodája, a világ legcsodálatosabb kisbabája....Még nem vágták el a köldökzsinórt és a mellemre helyezték a kis csodát, akit megsimogathattam és átölelhettem...aztán elvitték és bepólyálva, egy ölelés erejéig visszahozták...Nagyon szerettem volna, hogyha igazi „aranyóra” lehetett volna, de ezek az „arany pillanatok” is nagyon értékesek voltak. Remélhetőleg majd egyszer az „aranyóra” is megadatik...
Nagyon jó érzés volt magam mellett tudni a férjem ezekben a nehéz, de szép percekben, jó volt megtapasztalni, hogy vannak emberek akik a szakmájukat igazi hivatásként élik meg. Minden tiszteletem a doktornő előtt, sok szakember követhetné példáját...
A két óra amit még a szülőszobában töltöttünk a férjemmel nagyon boldog, euforikus állapotban telt el....Az egész esemény akkora boldogsággal töltött el, hogy egész éjszaka nem tudtam lehunyni a szemem, és hatalmas hála volt a lelkemben, hogy egy ekkora csoda részese lehettem.

2012. február 7., kedd

Egy csodálatos szülés története 2.


December 18. volt, vasárnap, és 41. hétben jártam (2011). Mondanom sem kell, hogy mennyire vártam a vajúdás pillanatát. Az utóbbi hetek minden egyes jóslófájását csodaként éltem meg, és örültem nekik, vártam őket. Reménykedtem, hátha valódiak lennének, de mégsem… December 13–ra voltam kiírva, ahogy szokták mondani. Szóval terminus túllépésem volt. 15-én NST-re mentünk a kórházba, a vizsgálatra nővérem is elkísért, aki egyben a doulám is volt. Rendben volt minden, a baba jól van, 3800 g körül van, és “haladékot” kapott 20–ig, hogy jószántából a világra jöjjön. A 42. héten már nincs keresnivalója odabent, érett a világrajövetelre– magyarázta az orvos. Ha addig nem indul be a szülés, akkor beindítjuk. Rémült voltam, nem akartam ezt a folyamatot. Az első szülésem csodálatos volt, mondhatnám akár orgazmikusnak is, miért ne lehetne ez a szülésem is olyan. Az időjárás sem volt a legkedvezőbb, minden nap ködös idő… egy kis fehérségre vágytam, hóra… hátha az karácsonyiasabb hangulatot varázsolna, és engem is jobb kedvre derít, ami a pocaklakómnak is jót tenne, gondoltam magamban. És teltek a napok, én várakoztam, egyezkedtem a pocakommal… a körülöttem levők is türelmetlenkedtek, telefonálgattunk… sehol semmi. Olvasgattam internetes fórumokat, beszélgettem különféle tapasztalattal rendelkező emberekkel. Mindenkitől kaptam jó tanácsokat: sok fűszeres ételt kell enni, szeretkezni, sétálni, jó fahéjas/gyömbéres teát inni, bábakoktélt inni, stb. Hát én ezek közül egyiket sem kívántam, egyedüli dolog ami jól esett az a séta volt… de mivel az idő ellenem dolgozott, gondoltam kipróbálok közülük párat. Szombat volt. Anyukám extra fahéjas almakompótot készített nekem, hosszú sétákat tettem Cézár kutyámmal, ittam egy gyenge bábakoktélt. Gondoltam hátha estére valami hatására beindul a szülés… de nem. Vasárnap úgy ébredtem, hogy ma muszáj szülnöm, nagyon-nagyon akarok. Ráadásul szép nagyot havazott. Lazításként a szépvízi gáthoz mentünk a párommal, fotózgattam, sétágattunk. A fotózás nagyon kikapcsol, ellazít, mondhatni feltöltődtem. Hazafele éreztem valami hasmenéses előjelet. Otthon bebizonyosodott, hogy jól éreztem, valóban gyomormenésem van, ami lehet a szülés előjele is, és valami rendszertelen, gyenge fájásokat is éreztem. Hamar telefonáltam Mónikának, mondjam el a hírt. Ő biztatott… szülni fogunk. Csak a szülésemre jött haza a két gyerekével, és pont ma készült visszamenni, mivel otthon már fontos elinteznivalói voltak. Maradtak. Csak miattam. Kicsit aggódtam is, hogy ha ez az egész csak egy hamis riasztás, s mégsem fogok ma szülni… de hamar el is fordultam ettől a gondolattól, és bizakodva vártam a fájásokat. Egyre keményebbek voltak, és kezdtek rendszereződni. Átjött Mónika, férjem is itthon volt. Regina a nagyszüleinél játszadozott, mit sem sejtve. Mértük az időt és a fájások hosszát, párologtattunk, forróvizes – muskotályzsályás borogatással próbáltuk enyhíteni a fájásaim, és közben viccelődtünk. Felhívtam a barátnőimet, és örömmel tudattam, hogy szülni fogok. Csodálkoztak rajtam. Nem félsz? Te szülni fogsz, és ilyen bátor vagy? Nem kéne korházba menni? Néztük az X-Faktort. Szóval nagyon jó hangulat volt, tésztát eszegettünk, beszélgettünk, és vártunk. Elgondoltam magamban, hogy mennyire szeretnék ebben a környezetben szülni, nem akarok korházba menni. Magam akarok lenni, és úgy szülni, ahogy nekem jól esik, ahogy az ösztöneim diktálják. Úgy vajúdjak, ahogy én akarok. Négykézláb vagy a bordásfalnak dőlve, himbálózva. De nem akartam felelőtlen lenni. Ha legalább még egy tapasztalt bába is velem lett volna, aki tudja a dolgát… Szóval menni kellett a kórházba. 13 órától este 22 óráig otthon vajúdtunk, de a fájásaim időtartama alapján
elindultunk, nem mertem kockáztatni. Felhívtam az orvosom is, aki vasárnap ellenére is tette a dolgát és ő is elindult a korház fele. Megérkeztünk a korházba, a betegfelvevőn a férjem lediktálta az adataim, Mónikával a szülészet fele vettük az irányt. Maga a korház hangulata nagyon elriasztott, mintha megállt volna a folyamat bennem… és meg is állt. Mert nem lehettem önmagam, mert kiszolgáltatva éreztem magam. Megvizsgáltak. 7 cm tágulás, szívhang is rendben. Nem elég erős és túl rövid a kontrakció, mondta az orvos. Feküdtem a szülőszobában. Mónika az ágy mellett, biztatott. Próbáltam nem figyelni a szülésznőre és az engem körülvevő stábra, csak magamra koncentráltam. Oxitocin és gátmetszés mentes szülést szerettem volna, mint az első volt. Váltogattam a poziciókat, sétálgattam. Közben azt a “jó” tanácsot kaptam, hogy feküdjek, pihenjek, mert nem lesz erőm a végére. Mónikára néztem, a tekintete azt sugallta, hogy csináld, ahogy neked jól esik. Ez engem nagyon megerősitett. Jót tett a jelenléte. Közben jöttek, mentek a fájások. Légzéstehnikával próbáltam őket enyhíteni, és arra gondoltam, hogy minden fájás közelebb visz a kisbabám világrajöveteléhez, ahhoz az eufórikus állapothoz, amire olyan sokat vártam. Közben visszajött az orvos, megvizsgált. Másfél órás távolléte során semmi előrehaladást nem látott. Oxitocint javasolt, mondván, hogy az nem rossz, felerősíti a fájásokat éppen annyira, hogy a baba megszülethessen.
Tényleg felerősítette, nagyon kemény fájásaim voltak. Semmihez sem tudom hasonlítani. 3 perc múlva már a tolófájások jöttek. Megjegyzem, ami nekem kb 3 perc hosszúnak tünt, az igazából 20 perc volt. Utólag tudtam meg a doulámtól. Az ágyból, ahol feküdtem, hamar-gyorsan át kellett mennem a szülőszékre. Ez volt az egész szülésem alatt a legkellemetlenebb, és a szülésznő vezénylése. Hiába mondtam, hogy nem akarok, nem tudok, nyomnom kell, a baba feje a lábam között, de úgyis áttettek. A szülőszéken pár nyomás után már kibújt a kislányom. 3700 g és 57 cm. Gátmetszés nélkül szültem, ahogy az első kislányomat is. Nemsokára sírni kezdett. Mellkasomra helyezték, ahogy megérezte, hogy rajtam van, egyből elhallgatott, és ott szuszogott rajtam, megnyugodva. Olyan jó érzés volt. Aztán elvitték, vizsgálták, mérték, stb. és visszahozták. Csodálatos érzés volt. Közben a méhlepény is megszületett, én teljesen jól voltam, már indultam volna haza a picivel szívem szerint. Újjászülettem. Boldog voltam. Feledve a negatív élményeket. Remegtem. Sírtam. Fáradt voltam. Telefonálgattam. És hálás voltam mindenkinek: Mónikának, aki végig mellettem volt – simogatott, biztatott, fotózott, és minden mást amire szükségem volt, férjemnek, orvosomnak, szüleimnek és nem utolsó sorban Marikának, akihez szülésfelkészítőre jártam, és minden kérdésemre/félelmemre próbált válaszolni/segíteni.

Egy csodálatos szülés története
(2009. november 21.)
A 38. hét végén jártam. Sejtettem, hogy hamarosan eljön a mi időnk, az előjelek is arról árulkodtak, hogy , már nincs messze a nagy esemény. Néhány nappal korábban erőss jóslófájásaim voltak, valamint a nyákdugó is eltávozott.Péntek volt, amikor is a rendszertelenűl jövő fájásaim délutánra rendszereződtek. Most már biztos voltam benne, hogy nemsokára a kezembe tarthatom Reginámat. Rettenetesen féltem ezt el kell mondanom, de ugyanakkor nagyon boldog is voltam. Tele voltam aggodalmakkal, kételyekkel, reményekkel s mindenfélével. Első gyerkőc, így fogalmam sem volt, hogy mire kell számítani. Úgyterveztem már a terhességem elején, hogy könnyen fogok szűlni, és mivel a korház nincs túl messze tőlünk , ezért igyekszem a lehető legtöbbet otthon vajúdni. És eljött az az idő, amikor már úgyéreztem mennünk kell a korház fele (3 perces fájások). Pontosabban 11.45 volt, amire kiértünk a korházba.Apás szülésen gondolkoztam, hisz tudtam, hogy ez egy megismételhetetlen pillanat. Sajnos ez nem jött össze. Itt pár vizsgálat után már a szülőasztalra fektettek. Ééééés jöttek a toló fájások...ezeket mondhatni már kellemesnek, a vajúdás után, éééééééééééés 12.30kor már Reginám a hasamon feküdt. Felejthetetlen élmény volt. Sírtam, kacagtam az örömtől. Úgyéreztem, hogy én is újjászülettem. ÉS azóta minden napot egy csodaként élek meg.
Szép élmény volt a szülés és van kedvem még a közeljövőben újabb babának is életet adni.
Családom - férjem, anyukám, apukám, nővérem, ha testileg nem is, de lélekben végig mellettem voltak. Hálás köszönet nekük a gondoskodásért, szeretetért, amivel elhalmoztak engem, köszönöm az orvosomnak, aki bátorított és dícsért a hősies helytállásomért.


 ÁKOS SZÜLETÉSE


Oktober 14-en szultem.... 13-an reggel ereztem, hogy mintha valami fajasfeleseg lenne, de mar elozo napok hajnalaiban is ereztem valamit, ezert gondoltam, hogy most is csak egy ilyen "diszkonfort" erzesem van. 8 orara kellett menjek szivhang vizsgalatra, gondoltam ott kiderul, hogy aznap fogok-e szulni vagy sem. A rendeloben erosodtek a fajasok, de nem voltak rendszeresek, aztan a doki is megvizsgalt es azt mondta csak 1 cm-re vagyok megnyilva... haza jottem.
Delutan 3 orara erosodtek a fajasok es rendszerezodtek is, mar csak terdelve tudtam elviselni. Probaltam ugy lelegezni, ahogyan tanitottal, ez segitett. 6 orakor bementunk a korhazba... a surgossegen megvolt a ceremonia, mire felertunk a szuleszetre elmultak a fajasok, az adrenalin hatott :). Itt megvizsgaltak es burkot repesztettek, kaptam gorcsoldokat, mert allitolag a mehszajam nagyon gorcsos volt. Egyre gyakrabban jottek a fajasok es egyre elviselhetetlenebb volt a fajdalom. De a szuneteket jol kihasznaltam, meg bele is szenderedtem, egy kicsit tudatosan is, hogy a kovetkezo fajasra legyen energiam. Aztan bejott a Doki es azt mondta, hogy nem nyilok elegge, nem eleg erosek a fajasaim es perfuziot tesznek be...en ellenkeztem, de megmagyarazta, hogy annelkul sokkal hosszabb lesz a vajudasom. Beleegyeztem, ahogy betettek a perfuziot, rogton gyakrabban jottek a fajasok. Ott, az agyban ugy gondoltam, hogy nem tudok megszulni. Aztan este fel 11-kor ereztem, hogy kell nyomjak. 12 ora elott atmentunk a szuloszobara es amikor felfekudtem az asztalra, akkor minden eromet osszeszedve eldontottem, hogy en megszulok. Egy nagy fekete lyukat lattam magam elott, amelyen keresztul at kellett haladjon a kisbabam. Korulbelul 4 fajas utan mar szinte kint volt, de meg kellett egy fajast varjunk, akkor a szuleszno vagott es...12:10- kor megszuletett Akos fiam, 3950g-mal es 51 cm-el. Nagyon nagy orom volt, leirhatatlan boldogsag, mar csak ez az erzes is megeri, hogy egy no kibirja a vajudas es a szules fajdalmait.
A vagast nem ereztem, nem fajt es mar ellenkezni sem volt energiam, de nem banom, mert azutan sem fajt es nagyon konnyen gyogyult.
Aztan oda hoztak a kis manot...sirt, hozzaszoltam, elhallgatott es kinyitotta a szemet, nagyon meghato volt. A vajudas es szules alatt ott volt a ferjem is, sokat segitett, surolta a hatam, vizet adott es mondta, hogy nagyon jol csinalom :).
Aztan ezutan jott meg a neheze, amitol legalabb annyira feltem, mint a szulestol- a szoptatas. Nagyon sok turelem kell hozza!!!

Mivel Akost egy kisse sarganak lattam, szoltam a doktornonek, betettek a kek feny ala, igy en 3 orankent kellett menjek szoptatni. Igen am, csak neha fel sem tudtam ebreszteni, nem hogy megetetni. Aztan rajottem, hogy adnak neki glukozt. Ejjelre elkertem magam melle es tanultunk szopizni :). Aztan vegre valahara, 5 nap utan haza jottunk. Lassan belejott a szopizasba, nem volt konnyu. Egy honapos koraig adtam neki delben es este tapszert, mert ugy ereztem, hogy nem eleg a tejem. Aztan beszeltem veled telefonon es mondtad, hogy szoptassam gyakrabban. Megprobaltam es sikerult, azota nem adok neki tejport es Akos mar 4 honapos. Neha most is erzem, hogy nem eleg a tejem, de ezeket az idoszakokat atveszeljuk. A visszajelzes jo, mert mar 7,5 kg-os :). Es nagyon edes :).


Koszonom a segitseget, Iza.

2012. január 29., vasárnap

Sasvári Szabó Erzsébet: a szülésről,születésről , Aranyóráról.....érdemes elolvasni !


A baba születésével nemcsak gyermek, anya is születik – hangzott el Sasvári-Szabó Erzsébet dúla, bába, a győri kórház szülésznőjének előadásában a Születés hetének kedd délelőtti rendezvényén. A marosvásárhelyi Deus Providebit Házban várandós és kisbabás anyukák hallgatták az előadót, akinek alkalma volt tapasztalatot szerezni a kórházban történő és az otthoni háborítatlan szülésről is. Iskolai tanulmányai mellett a bábaságot rábaközi nagyanyjától tanulta, aki kiválóan ismerte a mesterséget, majd három gyermek édesanyjaként a saját életében is megtapasztalta a szülés, születés, az anyává válás minden fontos pillanatát. Gyakorló kórházi szülésznőként alkalma volt összehasonlítani a kétféle szülés hatását a magzatra és az édesanyára, s megszerzett tapasztalatait osztotta meg a résztvevőkkel. Az előadó szerint a várandós nő, a család minél többet kellene megtudjon arról, hogy hol és milyen formában lehet szülni, hogy minél nagyobb szabadsággal dönthessen.
Sasvári-Szabó Erzsébet azt vallja, hogy a lélek választja meg a szüleit, az anya nem tudja, hogy milyen lesz a leendő gyermeke, s milyen tapasztalatokat fog megélni, ezért ő csak arról dönt, hogy fogadja-e az érkezőt vagy sem. Az anyaság akkor kezdődik, amikor a szülő először gondol születendő gyermekére.
Régen a várandós nő saját maga rendelkezett a testével, a gyermek sorsa az ő kompetenciája volt. Szülni minden nő tud, csak arra kell felhívni a figyelmét, hogy fölismerje teste és lelke jelzéseit. Az élet információ, energia és anyag találkozása. A szülés egyedülálló és életre szóló élmény, a földünkön mégis az ember érti a legkevésbé a szülés, születés titkát.
A gyermekvállalással hatalmas testi, lelki és szellemi átalakulás kezdődik. Áldott állapotba kerülni a legnagyobb bizalom, amit egy nő adhat a férfinak, ezért a várandósság ideje alatt nagy szüksége van a gyengédségre, arra, hogy a párjára támaszkodhasson. A baba új energiát hoz magával, ettől megnő az anya kisugárzása, aurája hatalmasra növekedik, s ha a férfi igazi társ, megérzi ezt. Nem mindegy, hogy a várandósság alatt hogyan gondolkodik az anya, hisz a baba mindent átvesz abból, amit érez és gondol. Felismeri az anya és az apa hangját is, ha beszélnek hozzá, szereti hallgatni a zenét. Ha a kilenc hónap alatt a szülők nem fordítanak rá figyelmet, szüléskor ez megérződik. Ha az anya sokat beszélget a magzattal, könnyebb lesz a világra érkezése. A várandós nőnek sok testi, lelki változáson kell átesnie, ilyen az álmosság, a fáradtság is. Mindez azért van, hogy az új, magasabb rezgésszámú lélekkel az anya lelke és teste összehangolódjon. A reggeli émelygésekkor a baba gondoskodik arról, hogy az anya szervezete megtisztuljon, a kívánóssággal pedig, hogy magához vegye azt, amire a szervezetének szüksége van. A várandós nő érzékenyebb a szeretetre, van, aki a terhesség alatt (amikor visszajön a valódi érzékelése) jön rá, hogy kellemetlen számára a párja szaga, s hogy nem a természetes alapon választott.
Az előadó érdekes képpel mutatta be azt a pillanatot, amikor a petesejt kiválasztja a spermiumot, s találkozásukkor erők, energiák és fény szabadul fel.
Régen nem fekve szültek, hanem széken ülve, guggolva, négykézlábra támaszkodva. A nő megtalálta azt a testhelyzetet, ami megkönnyítette a szülést. A bába szerepe az volt, hogy előkészítse a helyzetet. Ehhez régen hozzátartozott, hogy zsályával füstölték meg a tisztaszobát, a bába fohászkodott, s az égi bábának szóló csendes imát is elmondta, majd eldúdolta a gyógyító dallamot. Amikor elkezdődött a szülés, nem korlátozta a leendő anyát, hanem segített megtalálni a ritmust, a megfelelő helyzetet, s azt, hogy testével, lelkével ráhangolódva megérezze az erőt, amit a születendő élet jelent. Egy jó bába pontosan nyomon tudja követni a szülés útját, nincs szüksége vizsgálatra, hisz a nő testén, viselkedésén egyértelmű jelei vannak annak, hogy hol tart a baba. A csecsemő világra jövetele előtt van egy pihenési időszak, ami azt szolgálja, hogy a szülő nő össze tudja szedni magát, s áthangolódjon az erőkifejtésre, miközben lélekben anyává válik. Ezt a kórházban ma is vészhelyzetnek minősítik és siettetik a szülést. Holott ha hagynak időt az erőgyűjtésre, a bába segítségével a szülő nő pontosan tudja, hogy mit kell tegyen, hogy kiengedje a gyermeket anélkül, hogy a gátmetszésre szükség lenne, ami később kellemetlen következményekkel járhat.
A fontos kötődések az első pillanatokban alakulnak ki, ez az aranyóra, amelyben az érintéseknek, illatoknak jelentőségük van. A babát először az anyának, aztán apának kell megfognia, s akkor kell odaadni az anyának, amikor a babáért nyúl, akit a mellére tesz. A szopás azért fontos, hogy összehúzódjon a méh, s a természet jelzi, hogy mikor kell elvágni a köldökzsinórt. Ha hirtelen elvágják, mielőtt megvárnák, hogy összelapuljon, s nem hagynak időt a babának, hogy kis pihegésekkel hozzászokjon a légzéshez, az életre való átállás, az első mély lélegzetvétel, amely égő érzést jelent, fájdalmas a baba számára, ezért sír fel olyan hangosan.

2012. január 27., péntek

"Egy nő szülése meglehetősen hasonlít ahhoz,ahogy az életét éli."
                                                                                         Marie F. Mongan

Zorka születése

Mar reg keszulok levelet irni, valahogy sosem erek odaig...

2011 november 11 en szultem, es a 41. hetig hordtam Zorkat. itthon vajudtam fel 3-tol fel 7ig, akkor mentem csak fel a korhazba, a magzatvizem nem folyt el.
Ahogy felertem a korhazba egybol burkot repesztett Voicu drno, azt mondta nagyon jol tagulok es konnyen fog ez nekem menni :). A szuloszoba melletti szobaban vajudtam meg a dokino vegig mellettem volt, mondta mikor nyomjak, en azt hittem eleg jol megy nekem, de mindig csuszott vissza a kicsi feje a nyomasok utan, es a koldokzsinor is a nyakan volt ezert nehezen nyomtam ki. Egy adott pillanatban meg akartak csaszarolni, mert nem ertettek, hogy miert csuszik vissza a feje a picinek.
Aztan a doktorno csak kitartott az mellett, hogy teljes a tagulasom es meg tudom szulni a kicsit, es igy is volt. A vecen is nyomtam, talan ez volt a legjobb, es mind kiderult az volt abaj, hogy a kicsi orral felfele nezett enm a fenekem fele es ugy szuletett, ezert csuszott vissza es ezert ment nekem nehezen.
A szules utan azt mondta Voicu-ne hogy aznap az enyem volt a legnehezebb szules.

Zorka 21ora 17 perckor szuletett, repedtem is es vagtak is, nyomta ia a doktorno a hasamat. De nem maradtam rossz elmennyel a szulessel kapcsolatosan, mar el is felejtettem, a legzesi gyakorlatok segitettek es en mind probaltam a motorbiciklis nyomast is, de az valahogy enm jott ossze, sajnos a szememben az erek elpattantak, valoszinu rossz helyre nyomtam.
Eleg hamar felepultem, ma mar csak a szokasos problemak miatt aggodom, hogy vajon van-e eleg tejem, no-e eleget a kicsi, de hazudnek, ha azt mondanam, hogy nem volt sirogorcsom szules utan tobbszor is, pedig nem mondhatom, hogy Zorka siros baba, vannak nehez napjai, de ugyes a hajas babam :). Meg kell szokni a kialakult uj helyzetet.

Vacilalok az igeny szeinti szoptatas vagy 3 orankent, de altalaban 3 orankent keri, valahogy ugy tapasztaltam ki eddig.

Koszi mindent es meg jelentkezek

Hunor születése

Sajnos arrol nem tudok semmit mondani, ugyanis szerdan megcsaszaroltak. Miutan 12 napot tulhordtam a kicsi fiam, mult heten hetfon megprobaltak mestersegesen beinditani a szulest, sikertelenul. Egy perfuzio nem hatott, ezert abban maradtunk a doktornovel, hogy szerdan meg egyszer megprobalkozunk vele. Kedden, egy ujabb vizsgalat utan azonban azt javasolta, hogy legyen inkabb csaszar, ugy latja, hogy a baba sincs a megfelelo helyzetben, igy belementem.
Mult szerdan tehat megtortent a mutet, ami nem fajt, de az azt koveto felepules ugy latom, hogy hosszadalmas es fajdalmas, annak ellenere, hogy az ember felejti a fajdalmat, ha a kicsire gondol.
Penteken mar be is hoztak Hunort, utana vegig velem volt a korhazban, a tegnap, azaz hetfon engedtek haza. Itthon sokkal konnyebb, a korhazi korulmenyekrol inkabb nem mondok semmit.
Hunor 3700 grammal es 52 cm rel szuletett. A tejem szombaton jott meg, aminek nagyon orulok.

Botond születésének története


    Mint ahogyan azt megígértem, most megírom Botond születésének történetét... Igaz kicsit kések vele, hiszen ma (2011. október 30-án) már 4 hetesek vagyunk, de eddig nem igazán volt lehetőségem írni.
    Szóval, október elsején, szombaton este 8 óra után kezdtem érezni valami furcsa fájásokat, de nem voltam meggyőződve teljesen, hogy ez már a szülési fájdalom-e vagy sem. Szóltam a férjemnek, hogy segítsen kicsit, nézzük át minden benne van-e a csomagban, mert úgy érzem, valami készül, és nem biztos, hogy holnap ráér (hétfőn be kellett volna feküdnöm a kórházba magzati szívhang-vizsgálat miatt). Utána lezuhanyoztam és lefeküdtünk, de ekkorra már egyértelmű volt, hogy nem bírjuk ki hétfőig...
    Éjszaka rendszeressé váltak a fájások, 5 percenként 40-50 másodpercesek. Nem sokat tudtunk aludni... Reggel 6 óra után már a férjem is nagyon türelmetlenkedett, hogy nem kellene-e a kórházba menni, és már én is annyira vártam, hogy megszülessen a kicsi, így elindultunk. Kb. fél 8-kor voltunk a sürgősségen...
    A szülőszobán megvizsgáltak, és azt mondták, hogy még nagyon a kezdetén járok, csak jósló fájások voltak, mert még nincs megnyílva a méhszáj. Erre kicsit elkeseredtem, hogy elsiettük a kórházba jövést, és nem tudtam elképzelni, hogy lehetséges, hogy nem nyílik a méhszáj mikor nekem annyira fájt...
    A szülőszobán lefektettek, próbáltam pihenni kicsit, mert ekkorra annyira álmos voltam. De a pihenés itt sem volt az igazi, erősödtek a fájások. Nem tudom hány percesek voltak és milyen gyakoriak, mert erőm nem volt mérni.
    Időközben a férjem nagyon izgatott volt, és szólt a nőgyógyásznak, hogy befeküdtünk a kórházba, aki telefonon érdeklődött és megígérte, hogy délután bejön. Így is lett, úgy délután 1 órakor jött, megvizsgált, és mivel látta, hogy nagyon kimerült vagyok, felgyorsította az eseményeket. Megrepesztette a magzatburkot, és infúzióba oxitocint kaptam, hogy erősödjenek a fájások és nyíljon jobban a méhszáj. Ezután már nagyon gyorsan teltek a percek, a fájások jöttek rendesen... Ekkor a doktornő behívta a férjemet, hogy ő is szemtanúja lehessen fia születésének, és az, hogy ő is ott volt, hihetetlenül sok erőt adott.
    Folyamatosan vizsgáltak, hogy mennyire nyílik a méhszáj, de már a tolófájások jöttek, és még nem voltam eléggé megnyílva. Ekkor a tanfolyamon tanult légzésgyakorlat nagyon jól jött, sikerült egy kis időt nyerni... Végül elhangzott a várva-várt mondat: „ha jön a fájás, nyomhat”, és ez ismét erőt adott. Két nyomás az ágyban, aztán három az asztalon, és 14:42-kor már kint is volt a 3100 g-os, 49 cm-es baba... :) Abban a percben el is felejtettem minden fájdalmat, akkora öröm és megkönnyebbülés volt látni és hallani őt!
    Ami ezután következett, már nem volt annyira örömteli, eléggé kellemetlen élmények maradtak bennem a gátvarrásról, de ezekre a percekre inkább nem akarok emlékezni. Minden erőmmel arra koncentráltam, hogy a fiam megszületett, és ez segített átélni ezeket a perceket is...
    Sajnos az aranyóra 1 szűk percesre zsugorodott, adtunk egy-egy puszit a fiunknak, és már vitték is el... A kórterembe kerülve nem tudtam aludni, pedig fáradt voltam, alig vártam, hogy odahozzák mellém őt is, hogy alaposan szemügyre tudjam venni. Mivel 9 órakor sem hozták még oda, én mentem, hogy legalább megnézzem, hol van, mit csinál. Tündérien aludt, így megnyugodva mentem vissza és végre nekem is sikerült egy kicsit pihenni. Másnap reggel odahozták, segítettek az első szopizásnál, mert nem ment egyszerűen az elején. De mostanra már megtanultuk mindketten, és napról napra egyre ügyesebbek vagyunk... Reméljük ez így lesz továbbra is!

Mátyás születése

Mint ígértem én is beszámolok a szülésről. Én voltam kiírva a legkésőbbre (nov. 10), de szerencsére már okt. 24-én megjött Mátyás, 3100gr, 51cm. Sajnos nem jött össze, h vízbe vajúdjak, mert kis kapacitású bojlert szereltek fel ami nem képes sok melegvízet csinálni.
A kórházba 2 ujjnyi tágulással mentem be és 2,5 óra alatt kitágultam 4 ujjnyira. Összesen  5 órát vajúdtam és 1 órán keresztül nyomtam kifele Mátyást (a doki szerint olyan kemények az izmaim mint a férfiaknak s emiatt nem tudtak rendesen ellazulni, nesze nekem 25 év sport). Emellett a farokcsontom is befele áll.  Nem vágtak, de repedtem.

Amit akartam még mondani, h sokat segített az a mély hang is amit tanítottál, azzal tudtam kibírni a fájdalmakat, állni képtelen voltam, hol térdeltem, hol feküdtem s nem lehetett hozzámérni.
És meg kell, h mondjam, h biztos soknak jó ha ott a férje, de én még mindig azon a véleményen vagyok, h inkább egy szakember (szülésznő), legyen ott akit ismersz, akibe bízol, sokkal többet tud segíteni mint bárki más. Hátha Csíkba is sikerül bevezetni.

Még egyszer köszönök mindent, a te tanításod nélkül úgy mentem volna szülni mint marha a vágóhídra, de így a fájdalmat kivéve tudtam, h mi vár rám és azokra, h reagáljak.

Második szülésélményem


Hajnali 5 óra volt. Menstruációs erősségű fájásra ébredtem. Ilyen még volt, gondoltam magamban és hátat fordítottam a gondolatnak...Néhány perc múlva újabb hasonló érzés lepett meg...Egy óra alatt körülbelül tíz ilyen jóslófájás... Kezdett gyanús lenni... Még pont egy napom volt a kiírt időpontig. A fájások igencsak ismétlődtek. Csak annyit mondtam a férjemnek: ma szülünk. Aztán az alig két éves fiamat bámultam, mit sem sejtve nyugodtan aludt. Reggel 8 fele kezdtem türelmetlenkedni a gyerek miatt. A szüleimnél akartam volna már tudni, biztonságban. Fél 9 fele megébredt. Gyorsan a reggeli rituálé, biliztetés, reggeli, öltözés. Tíz óra lett mire elkészült. A fájásaim gyakoribbá, erősebbekké és hosszabbakká váltak. A kisfiam értetlenül nézett amint térden állva az ágynak támaszkodok és mélyen lélegzem...Végre elindultak. Vizet fogtam a kádba és beleültem. Egy órát voltam egyedül, kicsit féltem. A fájások erősebbek lettek. Próbáltam lazítani...Vártam vissza a férjem. 11 fele megérkezett. Kis idő múlva a nővérem is. Nagyon jó segítségeim voltak. A nővérem összepakolta a korházi csomagom, a férjem masszírozott. Mértük az időt: 3 percenként jöttek a kontrakciók, 40-50 mp-ig tartottak.
Muskotályzsályás borogatást tettünk a derekamra és alhasamra amíg a fájások tartottak, mindig frisset, minden egyes fkontrakciónál. Mintha felére csökkentek volna a fájások, hihetetlen csodaszer! Közben vizet ittam és szőlőcukrot ettem, hogy legyen energiám. Fél 1-kor türelmetlenné kezdtem válni, féltem a 20 perces autókázástól, mert rossz emlékeim voltak. Induljunk, mondtam. Az autózás nagyon jól esett, gyönyörködtem a minket körülölelő frissen lehavazott hegyekben és megnyugtatott a látvány...A zsögödi rázós út viszont kizökkentett ebből a nyugalomból. Hamar felértünk a dombra...csakhogy nem a korház volt még a cél. Utolsó percen akartam bemenni. A nővérem lakásán landoltunk. Még nyugodtan akartam vajúdni. Sokkal gyakoribb fájások és lassan egy percesek. Közben szülésznő-ismerősöm megvizsgált. 6-7 ujjnyi tágulás. Menni kell a korházba- javasolta. Most már nincs sok. Fél 2 volt. Én még kételkedtem, nah még egy kontrakció itthon, kicsi zsályával, aztán megyünk, bíztattam a férjem és a nővérem. Még egy és még egy... egy percenként jöttek, egy perces fájások. Kicsit megijedtem, lehet mégiscsak igaza volt a szülésznő ismerősömnek?! Induljunk, mondtam. 2 emelet le, közben hívtam az orvosom... Kérdésére már csak fájások közepette tudtam nyögdécselni, most, most indulunk...Jöhet. A korházi újítások miatt a betegfelvevőt keresgéltük, na végre, az ambulancián... 2 óra tíz perc. Sokat nem kérdeztek, gyorsan átöltöztem és már mentünk is fel a szülészetre, ahol egyedüli „páciens” voltam. Megvizsgáltak. Teljes tágulás, de a baba feje picit fenn van, mondta a szülésznő. Kecskére ültettek és burkot repesztettek. Most sétáljon egy kicsit ha tud, mondták. Istenem milyen jó dolgom van! Ágyat nem is láttam, ihattam a vizet kedvemre, sétálhattam, nem mint első alkalommal. Közben megérkezett a doki, átöltözött. Mindenki velem foglalkozott, engem támogatott, a férjem, a nővérem, a szülésznők, asszisztensek és a nőgyógyászom. Más senki nem volt az osztályon. Újból a kecskére ültettek. Azt hittem megvizsgálnak, de nem nyomni kellett. Szülők? Igen, kacagták. Kértem, hogy oxitocin nélkül szeretnék, és amennyiben lehet gátmetszés nélkül, de sajnos a gátam makacsul erős volt, nem engedte a baba fejét kicsúszni, így rábólintottam, ha muszáj...háromnegyed 3-kor megszületett a csodaszép lányom, 2900 g-al és 48 cm-el. Egyből rám tették és ő a szemembe nézett. Nagyon boldog voltam!!! Lett egy lányom, aki ott szuszogott kicsi lényével fáradt testemen. Szoptatni akartam, de körülbelül egy arany negyedóra múlva elvitték. Nem csüggedtem, majd a harmadikat meg is szopiztatom!

Első szülésélményem


Két dologtól féltem, a császármetszéstől és a szoptatástól. Természetes úton  akartam szülni és semmit nem akartam megtudni a szülésről. Mindenféle mende-mondát kerültem, de még a szakcikkeket is. Amit megtudtam, az minden véletlen volt... Most utólag úgy gondolom, tévedés volt. Jobb tudni mire számíthatunk, mire figyeljünk, hogyan éljük át úgy a fájdalmat, mint az örömet. De akkor másképp éreztem.
Hajnali 6 órakor kezdődtek a fájások. Ahogy a könyvek írják eleinte 20, majd 10 percenként jöttek. Szóltam a férjemnek, hogy ne menjen munkába, apás szülésre készültünk. Az orvosommal meg volt beszélve. Oldalamra fekve vártam a fájásokat, közben pihentem. Erősebbek és gyakoribbak lettek. Telt múlt az idő. Mértük, 3 percenként kezdtek jönni. A férjem már nagyon menni akart. Én sem bíztam magamban. De mibe is, hisz jó formán minden információtól elzárkóztam ?! Déli 1 óra magasságában elindultunk. A rossz út miatt, minden kontrakciókor a férjemet arra kértem húzzon félre az autóval. Közben felhívtam az orvosom, akitől megtudtam, hogy nem tartózkodik a városban. Első sokk. Menni kellett, nem várhattam. Fél kettőre érkeztünk a korházba. A betegfelvevőben várakoztunk még. Úgy tűnt, nem részesítenek előnyben... aztán lassan felkerültünk a szülészetre. Az orvosom lebeszélte a szülésznőkkel, hogy apás szülés lesz, és maga helyett kolleganőjét küldte. Megvizsgáltak, burkot repesztettek és az ágyba fektettek szívhangot mérni... Minden jónak tűnt, látszólag, azt mondták hamar szülni fogok. DE bennem valami változás történt. És most, hogy már ki vagyok okosodva úgy gondolom, hogy a sok vizsgálat, burokrepesztés, ágyhoz való kötöttség miatt kaptam egy kettes számú sokkot is. Valószínű, hogy az oxitocin termelésem leállt, amit felváltott az adrenalin termelődés. Üss és fuss! Nálam attól a perctől semmi haladat nem mutatkozott. Fájásaim voltak ugyan, de csak azok erősségét éltem át egyre nehezebben, ágyhoz láncolva, szomjazva...Nem értettem miért nem ihatok és miért nem állhatok fel ha az jobb nekem? A szívhangmérő folyamatosan rám volt kötve, telt múlt az idő...este 7 óra is eljött, amikor végre felállhattam és elmehettem a wc-re. Gyenge voltam, szédültem... Már az sem érdekelt, ha kiszedik belőlem a gyermeket. Ahogy visszaértem, mondták, hogy glükózt kell adjanak perfúzióból, mert már nagyon ki vagyok merülve. Na igen... kis oxitocinos löket... De jól jött végül is, pedig sokáig haragudtam emiatt. De akkor kellett! Újabb és újabb vizsgálat, igen, látszik a feje, mondták. Most keljen fel és lassan jöjjön át a másik szobába - folytatták. Felültem a kecskére, körülbelül hármat nyomtam, amennyire emlékszem már akkor abban az állapotban és megszületett a kisfiam, este fél 8-kor, oxitocinnal, gátmetszéssel, de természetesen... a korházi körülményekhez mérten. Rám tették a kisfiam. 3,15 kg és 51 cm. Nem éreztem azt az eufórikus állapotot, amit éreznem kellett volna, a lábaim a fáradságtól úgy remegtek, hogy önkétlenül is majdnem leugrottak a kecske karjairól. A kisfiam pici testével ott feküdt rajtam egy rövid ideig, de aztán arra kértem a szülésznőket, hogy vegyék le rólam, mert féltem, hogy kiejtem karjaimból. Igen, én kértem... akkor így éreztem. Nem olyan volt a szülésem, amilyenre vágytam, vagy számítottam, de bíztam, hogy majd a második jobb lesz...
A szules idopontja szeptember 25-re volt kiirva de mi mar szeptember kozepetol vartuk es hat meg jo darabig varatott is, rendszeresen mentunk vizsgalatra es NST-re, mig vegul beutaltak hetfore, oktober 3-ra a korhazba. Nagyon drukkoltunk es ami tolunk telt mindent megis tettunk, hogy termeszetes uton induljon be a szules de a Jo Isten ugy gondolta meg megprobal kicsit... Hetfon voltam annyira meresz hogy felhivtam a dokit es kozoltem hogy meg ma nem megyek be, de ha holnapig nem indul be a szules jelentkezem, nem orult az en otletemnek, ami valahol ertheto is de elfogadta dehat a szules nem indult be hetfo ejszaka se ezert kedden reggel bementunk a korhazba, megnezett a doki, csinaltak NST aztan kaptunk mehlazito kupot, mindez mar del korul volt. Hat nagyon vartam az eredmenyt es igyekeztem megmaradni a nyugalmamba, imadkoztam is es magabiztosan vartam mi lesz, kozben meg fel s lelepcsoztem...
Napkozben talan 3-4 szer ereztem osszehuzodast, estefele korul kezdtek jonni tobbszor de nem volt kibirhatatlan, sot mondhatni alig volt fajdalmas, 8 fele kezdtem figyelni hogy mikor es hanyszor es meddig, de meg nem talaltam eleg rendszeresnek, aztan 9 fele mar 3 percenkent jottek es 3O mp nel hosszabbak voltak de meg mindig mondhatni alig fajdalmasak, inkabb igy fogalmaznek: kezelhetoek. A szuleszeten a noverek mar kezdtek biztatni hogy menjunk fel a szuloszobara de mondtam h. elerunk mikor ugy erzem szolok. Igy volt lehetosegem kiprobalni a tanult poziciokat es legzeseket:) meg az Istenben valo hitunk is nagy erot adott.
Fel 1O korul szoltam h lassan felmehetunk. Fenntrol szoltam a dokinak is, meg delbe o mondta h szoljak mert bennt lesz es szoltam a ferjemnek is h induljon ha nem akar lemeradni. Megvizsgaltak a szulesznok es mar 8 cm-re megvoltam nyilva, jott par intenzivebb osszehuzodas es veluk mar a tolofajasok is, elmentem parszor wcre aztan 1O utan felultem a kecskere, par nyomas aztan mar johetett apuka es perceken belul a baba is:) A doki is ott volt, akart segiteni de kertem h inkabb ne:) Aztan a kovetkezo nyomasnal megszuletett a kislanyunk, sajnos nem kaptam ugy oda mazason mivel a koldokzsinor a nyakan volt es attettek a "oxigenes" asztalra de mire odaert mar felsirt, tehat nem volt hal Istennek semmi gond vele sem.
Valoszinu az elso szuleshez hasonlo es intenzitasu fajdalomra szamitottam es ezert is tunt ez most fajdalommentesnek, de valahol megvagyok gyozodve arrol, hogy a Jo Isten is igy kepzelte el a szulest mikor megajandekozott minket noket ezzel a kegyelemmel. Mikor erkeztek az osszehuzodasok igyekeztem azt csinalni amit Marika tanitott, figyelni a legzesre, magamra. En ugy velem, hogy ez a "fajasok" megnevezes nagyon nem fedi a valosagot, es azota nem is igen hasznalom, inkabb osszehuzodasoknak nevezem ami segiti a mehnyak tagulasat.
A szuleszno nagyon rendes volt, hamar rajott hogy valami tanfolyamon vettem reszt:)  Ami kevesbe jo de elfogadom hogy van egy nagyon kis vagasom is, ami nagyon nagyon szepen gyogyult es annak ellenere hogy a nagyobbik gyerekunket kellett emelgetni es megpattant a varras is nagyon szepen megvan mar gyogyulva. A mi nap voltam 6 hetes kontrollra es a doki is megjegyezte hogy milyen szepen begyogyult.
A szules utan volt nehany kellemetlenebb dolog, meg azt is megkockaztatom, hogy rosszabb a szulesnel, pl. elso nehany szeklet, fej es szem fajas az elso par hetben de azota ezek is mind rendezodtek es egy csodalatos szuleselmennyel ill. egy csodaval lettunk gazdagabbak a szuleskislanyunk szemelyeben
Oszegezve azt tudom mondani hogy Isteni csodakent eltem meg az egesz szulest, ott tudtam lenni teljesen fizikailag es lelkileg egyarant, tudtam vegig kommunikalni, nyugodt maradni ill a ferjem is velunk lehetett... es halat adni Istennek meg kerni az O aldasat a szulesznokre es dokira, na meg a ferjemre, Marikara es sok mas emberkere akik imadkoztak ertunk...
Nagyon koszonjuk megegyszer mindazt amit megtanulhattunk, hallhattunk az Aranyora felkesziton!

 Szeretnem kozolni, hogy dec. 13-an reggel 9.30-an megszuletett a kisfiam 3150 grammal, 50 cm. Normal szules volt, gatmetszest is alkalmaztak, gondolom nem tagultam ugy ahogy kell. A szules viszonylag hamar lezajlott ejjel 3 kor jottek az elso fajasok, ami inkabb hanyingerrel jart. Az elejen meg azt hittem, hogy valamitol megcsomoroltem, mert egesz terhesseg alatt nem volt hanyingerem. Aztan mikor mar 7 perces fajasok jottek akkor elindultunk a korhazba, az 5.30 v olt. Nem voltam kitagulva csak egy centire, mert allitolag a baba meg eleg fent volt, aztan Voicu doktorno volt a gardas es o valamivel bekent amitol fel ora alatt 7 centire tagultam. Majd burkot repesztett es  beindult a szules. Igy utolag visszagondolva nem volt egyaltalan nehez szulesem, sokat segitett a felkeszito is! 
Apas szules volt, vegig bentvolt az apuka is, sokat segitett azzal, hogy masszirozta a fejemet.
Az egyetlen gondom az, hogy a tejem meg nem jott meg, a korhazba sem nagyon segitettek, mivel a mellbimbom befele fordul nem tudja a baba befalni, mellbimbo vedot hasznalok, azzal tudja szivni valamennyire a mellemet. De mivel mostmar 10 naposak vagyunk, tejport adtam neki, mert ennie kell valami, mostmar nagyon megszokta, hogy a cumibol jol folyik a tejcsi, igy nem nagyon akkar mar szopizni  a mellemrol. Amit csinalok minden nap fejogeppel probalom fejni magam, de meg nagyon keves tej jon, talan elotej ez meg, amit bele toltok a cumisuvegbe a tejporhoz es ugy itattom meg a b abaval. valami tanacsot esetleg tudsz-e adni, nem szeretnek lemondani a szoptatasrol, amig van valamennyi esely ra.

Márton születése

Szeretnek beszamolni Marton szuleteserol... Kicsit kesobb, de sok idom nem volt internetezni...
    Nem mindig ugy tortennek a dolgok ahogy szeretnenk, de mindig ugy tortennek, ahogy tortennie KELL.
Ezt azert irom, mert... csaszar lett belole... Pedig nagyon keszultem a szulesre...
Szeptember 27-en toltottem a 40 hetet...,sehol semmi.Vartunk oktober 10.-ig.Ezen a napon fekudtem be a korhazba, es reggel 10-kor inditottak be a szulest.D.u. 4-ig semmi kulonos. 4 utan ment el a vizem, erosodtek a fajasok, de este 10- kor is csak 2 ujjnyira voltam kitagulva, ezert a Doktorno megcsaszarolt.Allitolag tul nagy volt a feje Martonnak?! Amugy 3900 g, 54 cm- el szuletett.
 A szuloszoban aranylag mindenki kedves, rendes volt..., csak fekudnom kellett! (a szivhangokat figyeltek, ami vegig tokeletes volt...) Kozben oldalra fordultam, WC-re kijartam,es a vegen mar felultem az agyba.
Masnap nagyon vartam, hogy hozzak Martont, de csak d.u. -an hoztak 2 percre! Nem tudtam, hogy ket napig nem hozzak hatra a csaszaros anyukakhoz a babat. Ez ellegge kikeszitett. Szerettem volna szoptatni.... Majd 12-en 1-kor mentem ele a babakhoz es akkor hoztak hatra nagy oromomre... A szoptatassal nem volt bajom, Martom nagyon ugyesen szopott (szopik) a kezdetektol. A mellem kisebesedett, de hamar elmult, es... csodalatos dolog szoptatni!
Roviden ennyi.
Remelem, hogy meg talalkozunk...
Egeszsegben, sikerekben, szeretetben es szep elmenyekben gazdag Uj Evet kivanok!!!
Marta

2012. január 26., csütörtök