Zorka születése

Mar reg keszulok levelet irni, valahogy sosem erek odaig...

2011 november 11 en szultem, es a 41. hetig hordtam Zorkat. itthon vajudtam fel 3-tol fel 7ig, akkor mentem csak fel a korhazba, a magzatvizem nem folyt el.
Ahogy felertem a korhazba egybol burkot repesztett Voicu drno, azt mondta nagyon jol tagulok es konnyen fog ez nekem menni :). A szuloszoba melletti szobaban vajudtam meg a dokino vegig mellettem volt, mondta mikor nyomjak, en azt hittem eleg jol megy nekem, de mindig csuszott vissza a kicsi feje a nyomasok utan, es a koldokzsinor is a nyakan volt ezert nehezen nyomtam ki. Egy adott pillanatban meg akartak csaszarolni, mert nem ertettek, hogy miert csuszik vissza a feje a picinek.
Aztan a doktorno csak kitartott az mellett, hogy teljes a tagulasom es meg tudom szulni a kicsit, es igy is volt. A vecen is nyomtam, talan ez volt a legjobb, es mind kiderult az volt abaj, hogy a kicsi orral felfele nezett enm a fenekem fele es ugy szuletett, ezert csuszott vissza es ezert ment nekem nehezen.
A szules utan azt mondta Voicu-ne hogy aznap az enyem volt a legnehezebb szules.

Zorka 21ora 17 perckor szuletett, repedtem is es vagtak is, nyomta ia a doktorno a hasamat. De nem maradtam rossz elmennyel a szulessel kapcsolatosan, mar el is felejtettem, a legzesi gyakorlatok segitettek es en mind probaltam a motorbiciklis nyomast is, de az valahogy enm jott ossze, sajnos a szememben az erek elpattantak, valoszinu rossz helyre nyomtam.
Eleg hamar felepultem, ma mar csak a szokasos problemak miatt aggodom, hogy vajon van-e eleg tejem, no-e eleget a kicsi, de hazudnek, ha azt mondanam, hogy nem volt sirogorcsom szules utan tobbszor is, pedig nem mondhatom, hogy Zorka siros baba, vannak nehez napjai, de ugyes a hajas babam :). Meg kell szokni a kialakult uj helyzetet.

Vacilalok az igeny szeinti szoptatas vagy 3 orankent, de altalaban 3 orankent keri, valahogy ugy tapasztaltam ki eddig.

Koszi mindent es meg jelentkezek

Hunor születése

Sajnos arrol nem tudok semmit mondani, ugyanis szerdan megcsaszaroltak. Miutan 12 napot tulhordtam a kicsi fiam, mult heten hetfon megprobaltak mestersegesen beinditani a szulest, sikertelenul. Egy perfuzio nem hatott, ezert abban maradtunk a doktornovel, hogy szerdan meg egyszer megprobalkozunk vele. Kedden, egy ujabb vizsgalat utan azonban azt javasolta, hogy legyen inkabb csaszar, ugy latja, hogy a baba sincs a megfelelo helyzetben, igy belementem.
Mult szerdan tehat megtortent a mutet, ami nem fajt, de az azt koveto felepules ugy latom, hogy hosszadalmas es fajdalmas, annak ellenere, hogy az ember felejti a fajdalmat, ha a kicsire gondol.
Penteken mar be is hoztak Hunort, utana vegig velem volt a korhazban, a tegnap, azaz hetfon engedtek haza. Itthon sokkal konnyebb, a korhazi korulmenyekrol inkabb nem mondok semmit.
Hunor 3700 grammal es 52 cm rel szuletett. A tejem szombaton jott meg, aminek nagyon orulok.

Botond születésének története

    Mint ahogyan azt megígértem, most megírom Botond születésének történetét... Igaz kicsit kések vele, hiszen ma (2011. október 30-án) már 4 hetesek vagyunk, de eddig nem igazán volt lehetőségem írni.
    Szóval, október elsején, szombaton este 8 óra után kezdtem érezni valami furcsa fájásokat, de nem voltam meggyőződve teljesen, hogy ez már a szülési fájdalom-e vagy sem. Szóltam a férjemnek, hogy segítsen kicsit, nézzük át minden benne van-e a csomagban, mert úgy érzem, valami készül, és nem biztos, hogy holnap ráér (hétfőn be kellett volna feküdnöm a kórházba magzati szívhang-vizsgálat miatt). Utána lezuhanyoztam és lefeküdtünk, de ekkorra már egyértelmű volt, hogy nem bírjuk ki hétfőig...
    Éjszaka rendszeressé váltak a fájások, 5 percenként 40-50 másodpercesek. Nem sokat tudtunk aludni... Reggel 6 óra után már a férjem is nagyon türelmetlenkedett, hogy nem kellene-e a kórházba menni, és már én is annyira vártam, hogy megszülessen a kicsi, így elindultunk. Kb. fél 8-kor voltunk a sürgősségen...
    A szülőszobán megvizsgáltak, és azt mondták, hogy még nagyon a kezdetén járok, csak jósló fájások voltak, mert még nincs megnyílva a méhszáj. Erre kicsit elkeseredtem, hogy elsiettük a kórházba jövést, és nem tudtam elképzelni, hogy lehetséges, hogy nem nyílik a méhszáj mikor nekem annyira fájt...
    A szülőszobán lefektettek, próbáltam pihenni kicsit, mert ekkorra annyira álmos voltam. De a pihenés itt sem volt az igazi, erősödtek a fájások. Nem tudom hány percesek voltak és milyen gyakoriak, mert erőm nem volt mérni.
    Időközben a férjem nagyon izgatott volt, és szólt a nőgyógyásznak, hogy befeküdtünk a kórházba, aki telefonon érdeklődött és megígérte, hogy délután bejön. Így is lett, úgy délután 1 órakor jött, megvizsgált, és mivel látta, hogy nagyon kimerült vagyok, felgyorsította az eseményeket. Megrepesztette a magzatburkot, és infúzióba oxitocint kaptam, hogy erősödjenek a fájások és nyíljon jobban a méhszáj. Ezután már nagyon gyorsan teltek a percek, a fájások jöttek rendesen... Ekkor a doktornő behívta a férjemet, hogy ő is szemtanúja lehessen fia születésének, és az, hogy ő is ott volt, hihetetlenül sok erőt adott.
    Folyamatosan vizsgáltak, hogy mennyire nyílik a méhszáj, de már a tolófájások jöttek, és még nem voltam eléggé megnyílva. Ekkor a tanfolyamon tanult légzésgyakorlat nagyon jól jött, sikerült egy kis időt nyerni... Végül elhangzott a várva-várt mondat: „ha jön a fájás, nyomhat”, és ez ismét erőt adott. Két nyomás az ágyban, aztán három az asztalon, és 14:42-kor már kint is volt a 3100 g-os, 49 cm-es baba... :) Abban a percben el is felejtettem minden fájdalmat, akkora öröm és megkönnyebbülés volt látni és hallani őt!
    Ami ezután következett, már nem volt annyira örömteli, eléggé kellemetlen élmények maradtak bennem a gátvarrásról, de ezekre a percekre inkább nem akarok emlékezni. Minden erőmmel arra koncentráltam, hogy a fiam megszületett, és ez segített átélni ezeket a perceket is...
    Sajnos az aranyóra 1 szűk percesre zsugorodott, adtunk egy-egy puszit a fiunknak, és már vitték is el... A kórterembe kerülve nem tudtam aludni, pedig fáradt voltam, alig vártam, hogy odahozzák mellém őt is, hogy alaposan szemügyre tudjam venni. Mivel 9 órakor sem hozták még oda, én mentem, hogy legalább megnézzem, hol van, mit csinál. Tündérien aludt, így megnyugodva mentem vissza és végre nekem is sikerült egy kicsit pihenni. Másnap reggel odahozták, segítettek az első szopizásnál, mert nem ment egyszerűen az elején. De mostanra már megtanultuk mindketten, és napról napra egyre ügyesebbek vagyunk... Reméljük ez így lesz továbbra is!

Mátyás születése

Mint ígértem én is beszámolok a szülésről. Én voltam kiírva a legkésőbbre (nov. 10), de szerencsére már okt. 24-én megjött Mátyás, 3100gr, 51cm. Sajnos nem jött össze, h vízbe vajúdjak, mert kis kapacitású bojlert szereltek fel ami nem képes sok melegvízet csinálni.

A kórházba 2 ujjnyi tágulással mentem be és 2,5 óra alatt kitágultam 4 ujjnyira. Összesen  5 órát vajúdtam és 1 órán keresztül nyomtam kifele Mátyást (a doki szerint olyan kemények az izmaim mint a férfiaknak s emiatt nem tudtak rendesen ellazulni, nesze nekem 25 év sport). Emellett a farokcsontom is befele áll.  Nem vágtak, de repedtem.

Amit akartam még mondani, h sokat segített az a mély hang is amit tanítottál, azzal tudtam kibírni a fájdalmakat, állni képtelen voltam, hol térdeltem, hol feküdtem s nem lehetett hozzámérni.

És meg kell, h mondjam, h biztos soknak jó ha ott a férje, de én még mindig azon a véleményen vagyok, h inkább egy szakember (szülésznő), legyen ott akit ismersz, akibe bízol, sokkal többet tud segíteni mint bárki más. Hátha Csíkba is sikerül bevezetni.

Még egyszer köszönök mindent, a te tanításod nélkül úgy mentem volna szülni mint marha a vágóhídra, de így a fájdalmat kivéve tudtam, h mi vár rám és azokra, h reagáljak.

Második szülésélményem

Hajnali 5 óra volt. Menstruációs erősségű fájásra ébredtem. Ilyen még volt, gondoltam magamban és hátat fordítottam a gondolatnak...Néhány perc múlva újabb hasonló érzés lepett meg...Egy óra alatt körülbelül tíz ilyen jóslófájás... Kezdett gyanús lenni... Még pont egy napom volt a kiírt időpontig. A fájások igencsak ismétlődtek. Csak annyit mondtam a férjemnek: ma szülünk. Aztán az alig két éves fiamat bámultam, mit sem sejtve nyugodtan aludt. Reggel 8 fele kezdtem türelmetlenkedni a gyerek miatt. A szüleimnél akartam volna már tudni, biztonságban. Fél 9 fele megébredt. Gyorsan a reggeli rituálé, biliztetés, reggeli, öltözés. Tíz óra lett mire elkészült. A fájásaim gyakoribbá, erősebbekké és hosszabbakká váltak. A kisfiam értetlenül nézett amint térden állva az ágynak támaszkodok és mélyen lélegzem...Végre elindultak. Vizet fogtam a kádba és beleültem. Egy órát voltam egyedül, kicsit féltem. A fájások erősebbek lettek. Próbáltam lazítani...Vártam vissza a férjem. 11 fele megérkezett. Kis idő múlva a nővérem is. Nagyon jó segítségeim voltak. A nővérem összepakolta a korházi csomagom, a férjem masszírozott. Mértük az időt: 3 percenként jöttek a kontrakciók, 40-50 mp-ig tartottak.
Muskotályzsályás borogatást tettünk a derekamra és alhasamra amíg a fájások tartottak, mindig frisset, minden egyes fkontrakciónál. Mintha felére csökkentek volna a fájások, hihetetlen csodaszer! Közben vizet ittam és szőlőcukrot ettem, hogy legyen energiám. Fél 1-kor türelmetlenné kezdtem válni, féltem a 20 perces autókázástól, mert rossz emlékeim voltak. Induljunk, mondtam. Az autózás nagyon jól esett, gyönyörködtem a minket körülölelő frissen lehavazott hegyekben és megnyugtatott a látvány...A zsögödi rázós út viszont kizökkentett ebből a nyugalomból. Hamar felértünk a dombra...csakhogy nem a korház volt még a cél. Utolsó percen akartam bemenni. A nővérem lakásán landoltunk. Még nyugodtan akartam vajúdni. Sokkal gyakoribb fájások és lassan egy percesek. Közben szülésznő-ismerősöm megvizsgált. 6-7 ujjnyi tágulás. Menni kell a korházba- javasolta. Most már nincs sok. Fél 2 volt. Én még kételkedtem, nah még egy kontrakció itthon, kicsi zsályával, aztán megyünk, bíztattam a férjem és a nővérem. Még egy és még egy... egy percenként jöttek, egy perces fájások. Kicsit megijedtem, lehet mégiscsak igaza volt a szülésznő ismerősömnek?! Induljunk, mondtam. 2 emelet le, közben hívtam az orvosom... Kérdésére már csak fájások közepette tudtam nyögdécselni, most, most indulunk...Jöhet. A korházi újítások miatt a betegfelvevőt keresgéltük, na végre, az ambulancián... 2 óra tíz perc. Sokat nem kérdeztek, gyorsan átöltöztem és már mentünk is fel a szülészetre, ahol egyedüli „páciens” voltam. Megvizsgáltak. Teljes tágulás, de a baba feje picit fenn van, mondta a szülésznő. Kecskére ültettek és burkot repesztettek. Most sétáljon egy kicsit ha tud, mondták. Istenem milyen jó dolgom van! Ágyat nem is láttam, ihattam a vizet kedvemre, sétálhattam, nem mint első alkalommal. Közben megérkezett a doki, átöltözött. Mindenki velem foglalkozott, engem támogatott, a férjem, a nővérem, a szülésznők, asszisztensek és a nőgyógyászom. Más senki nem volt az osztályon. Újból a kecskére ültettek. Azt hittem megvizsgálnak, de nem nyomni kellett. Szülők? Igen, kacagták. Kértem, hogy oxitocin nélkül szeretnék, és amennyiben lehet gátmetszés nélkül, de sajnos a gátam makacsul erős volt, nem engedte a baba fejét kicsúszni, így rábólintottam, ha muszáj...háromnegyed 3-kor megszületett a csodaszép lányom, 2900 g-al és 48 cm-el. Egyből rám tették és ő a szemembe nézett. Nagyon boldog voltam!!! Lett egy lányom, aki ott szuszogott kicsi lényével fáradt testemen. Szoptatni akartam, de körülbelül egy arany negyedóra múlva elvitték. Nem csüggedtem, majd a harmadikat meg is szopiztatom!

Első szülésélményem

Két dologtól féltem, a császármetszéstől és a szoptatástól. Természetes úton  akartam szülni és semmit nem akartam megtudni a szülésről. Mindenféle mende-mondát kerültem, de még a szakcikkeket is. Amit megtudtam, az minden véletlen volt... Most utólag úgy gondolom, tévedés volt. Jobb tudni mire számíthatunk, mire figyeljünk, hogyan éljük át úgy a fájdalmat, mint az örömet. De akkor másképp éreztem.
Hajnali 6 órakor kezdődtek a fájások. Ahogy a könyvek írják eleinte 20, majd 10 percenként jöttek. Szóltam a férjemnek, hogy ne menjen munkába, apás szülésre készültünk. Az orvosommal meg volt beszélve. Oldalamra fekve vártam a fájásokat, közben pihentem. Erősebbek és gyakoribbak lettek. Telt múlt az idő. Mértük, 3 percenként kezdtek jönni. A férjem már nagyon menni akart. Én sem bíztam magamban. De mibe is, hisz jó formán minden információtól elzárkóztam ?! Déli 1 óra magasságában elindultunk. A rossz út miatt, minden kontrakciókor a férjemet arra kértem húzzon félre az autóval. Közben felhívtam az orvosom, akitől megtudtam, hogy nem tartózkodik a városban. Első sokk. Menni kellett, nem várhattam. Fél kettőre érkeztünk a korházba. A betegfelvevőben várakoztunk még. Úgy tűnt, nem részesítenek előnyben... aztán lassan felkerültünk a szülészetre. Az orvosom lebeszélte a szülésznőkkel, hogy apás szülés lesz, és maga helyett kolleganőjét küldte. Megvizsgáltak, burkot repesztettek és az ágyba fektettek szívhangot mérni... Minden jónak tűnt, látszólag, azt mondták hamar szülni fogok. DE bennem valami változás történt. És most, hogy már ki vagyok okosodva úgy gondolom, hogy a sok vizsgálat, burokrepesztés, ágyhoz való kötöttség miatt kaptam egy kettes számú sokkot is. Valószínű, hogy az oxitocin termelésem leállt, amit felváltott az adrenalin termelődés. Üss és fuss! Nálam attól a perctől semmi haladat nem mutatkozott. Fájásaim voltak ugyan, de csak azok erősségét éltem át egyre nehezebben, ágyhoz láncolva, szomjazva...Nem értettem miért nem ihatok és miért nem állhatok fel ha az jobb nekem? A szívhangmérő folyamatosan rám volt kötve, telt múlt az idő...este 7 óra is eljött, amikor végre felállhattam és elmehettem a wc-re. Gyenge voltam, szédültem... Már az sem érdekelt, ha kiszedik belőlem a gyermeket. Ahogy visszaértem, mondták, hogy glükózt kell adjanak perfúzióból, mert már nagyon ki vagyok merülve. Na igen... kis oxitocinos löket... De jól jött végül is, pedig sokáig haragudtam emiatt. De akkor kellett! Újabb és újabb vizsgálat, igen, látszik a feje, mondták. Most keljen fel és lassan jöjjön át a másik szobába - folytatták. Felültem a kecskére, körülbelül hármat nyomtam, amennyire emlékszem már akkor abban az állapotban és megszületett a kisfiam, este fél 8-kor, oxitocinnal, gátmetszéssel, de természetesen... a korházi körülményekhez mérten. Rám tették a kisfiam. 3,15 kg és 51 cm. Nem éreztem azt az eufórikus állapotot, amit éreznem kellett volna, a lábaim a fáradságtól úgy remegtek, hogy önkétlenül is majdnem leugrottak a kecske karjairól. A kisfiam pici testével ott feküdt rajtam egy rövid ideig, de aztán arra kértem a szülésznőket, hogy vegyék le rólam, mert féltem, hogy kiejtem karjaimból. Igen, én kértem... akkor így éreztem. Nem olyan volt a szülésem, amilyenre vágytam, vagy számítottam, de bíztam, hogy majd a második jobb lesz...

A szules idopontja szeptember 25-re volt kiirva de mi mar szeptember kozepetol vartuk es hat meg jo darabig varatott is, rendszeresen mentunk vizsgalatra es NST-re, mig vegul beutaltak hetfore, oktober 3-ra a korhazba. Nagyon drukkoltunk es ami tolunk telt mindent megis tettunk, hogy termeszetes uton induljon be a szules de a Jo Isten ugy gondolta meg megprobal kicsit... Hetfon voltam annyira meresz hogy felhivtam a dokit es kozoltem hogy meg ma nem megyek be, de ha holnapig nem indul be a szules jelentkezem, nem orult az en otletemnek, ami valahol ertheto is de elfogadta dehat a szules nem indult be hetfo ejszaka se ezert kedden reggel bementunk a korhazba, megnezett a doki, csinaltak NST aztan kaptunk mehlazito kupot, mindez mar del korul volt. Hat nagyon vartam az eredmenyt es igyekeztem megmaradni a nyugalmamba, imadkoztam is es magabiztosan vartam mi lesz, kozben meg fel s lelepcsoztem...
Napkozben talan 3-4 szer ereztem osszehuzodast, estefele korul kezdtek jonni tobbszor de nem volt kibirhatatlan, sot mondhatni alig volt fajdalmas, 8 fele kezdtem figyelni hogy mikor es hanyszor es meddig, de meg nem talaltam eleg rendszeresnek, aztan 9 fele mar 3 percenkent jottek es 3O mp nel hosszabbak voltak de meg mindig mondhatni alig fajdalmasak, inkabb igy fogalmaznek: kezelhetoek. A szuleszeten a noverek mar kezdtek biztatni hogy menjunk fel a szuloszobara de mondtam h. elerunk mikor ugy erzem szolok. Igy volt lehetosegem kiprobalni a tanult poziciokat es legzeseket:) meg az Istenben valo hitunk is nagy erot adott.
Fel 1O korul szoltam h lassan felmehetunk. Fenntrol szoltam a dokinak is, meg delbe o mondta h szoljak mert bennt lesz es szoltam a ferjemnek is h induljon ha nem akar lemeradni. Megvizsgaltak a szulesznok es mar 8 cm-re megvoltam nyilva, jott par intenzivebb osszehuzodas es veluk mar a tolofajasok is, elmentem parszor wcre aztan 1O utan felultem a kecskere, par nyomas aztan mar johetett apuka es perceken belul a baba is:) A doki is ott volt, akart segiteni de kertem h inkabb ne:) Aztan a kovetkezo nyomasnal megszuletett a kislanyunk, sajnos nem kaptam ugy oda mazason mivel a koldokzsinor a nyakan volt es attettek a "oxigenes" asztalra de mire odaert mar felsirt, tehat nem volt hal Istennek semmi gond vele sem.

Valoszinu az elso szuleshez hasonlo es intenzitasu fajdalomra szamitottam es ezert is tunt ez most fajdalommentesnek, de valahol megvagyok gyozodve arrol, hogy a Jo Isten is igy kepzelte el a szulest mikor megajandekozott minket noket ezzel a kegyelemmel. Mikor erkeztek az osszehuzodasok igyekeztem azt csinalni amit Marika tanitott, figyelni a legzesre, magamra. En ugy velem, hogy ez a "fajasok" megnevezes nagyon nem fedi a valosagot, es azota nem is igen hasznalom, inkabb osszehuzodasoknak nevezem ami segiti a mehnyak tagulasat.

A szuleszno nagyon rendes volt, hamar rajott hogy valami tanfolyamon vettem reszt:)  Ami kevesbe jo de elfogadom hogy van egy nagyon kis vagasom is, ami nagyon nagyon szepen gyogyult es annak ellenere hogy a nagyobbik gyerekunket kellett emelgetni es megpattant a varras is nagyon szepen megvan mar gyogyulva. A mi nap voltam 6 hetes kontrollra es a doki is megjegyezte hogy milyen szepen begyogyult.
A szules utan volt nehany kellemetlenebb dolog, meg azt is megkockaztatom, hogy rosszabb a szulesnel, pl. elso nehany szeklet, fej es szem fajas az elso par hetben de azota ezek is mind rendezodtek es egy csodalatos szuleselmennyel ill. egy csodaval lettunk gazdagabbak a szuleskislanyunk szemelyeben

Oszegezve azt tudom mondani hogy Isteni csodakent eltem meg az egesz szulest, ott tudtam lenni teljesen fizikailag es lelkileg egyarant, tudtam vegig kommunikalni, nyugodt maradni ill a ferjem is velunk lehetett... es halat adni Istennek meg kerni az O aldasat a szulesznokre es dokira, na meg a ferjemre, Marikara es sok mas emberkere akik imadkoztak ertunk...

Nagyon koszonjuk megegyszer mindazt amit megtanulhattunk, hallhattunk az Aranyora felkesziton!