Hajnali 5 óra volt. Menstruációs erősségű fájásra ébredtem. Ilyen még volt, gondoltam magamban és hátat fordítottam a gondolatnak...Néhány perc múlva újabb hasonló érzés lepett meg...Egy óra alatt körülbelül tíz ilyen jóslófájás... Kezdett gyanús lenni... Még pont egy napom volt a kiírt időpontig. A fájások igencsak ismétlődtek. Csak annyit mondtam a férjemnek: ma szülünk. Aztán az alig két éves fiamat bámultam, mit sem sejtve nyugodtan aludt. Reggel 8 fele kezdtem türelmetlenkedni a gyerek miatt. A szüleimnél akartam volna már tudni, biztonságban. Fél 9 fele megébredt. Gyorsan a reggeli rituálé, biliztetés, reggeli, öltözés. Tíz óra lett mire elkészült. A fájásaim gyakoribbá, erősebbekké és hosszabbakká váltak. A kisfiam értetlenül nézett amint térden állva az ágynak támaszkodok és mélyen lélegzem...Végre elindultak. Vizet fogtam a kádba és beleültem. Egy órát voltam egyedül, kicsit féltem. A fájások erősebbek lettek. Próbáltam lazítani...Vártam vissza a férjem. 11 fele megérkezett. Kis idő múlva a nővérem is. Nagyon jó segítségeim voltak. A nővérem összepakolta a korházi csomagom, a férjem masszírozott. Mértük az időt: 3 percenként jöttek a kontrakciók, 40-50 mp-ig tartottak.
Muskotályzsályás borogatást tettünk a derekamra és alhasamra amíg a fájások tartottak, mindig frisset, minden egyes fkontrakciónál. Mintha felére csökkentek volna a fájások, hihetetlen csodaszer! Közben vizet ittam és szőlőcukrot ettem, hogy legyen energiám. Fél 1-kor türelmetlenné kezdtem válni, féltem a 20 perces autókázástól, mert rossz emlékeim voltak. Induljunk, mondtam. Az autózás nagyon jól esett, gyönyörködtem a minket körülölelő frissen lehavazott hegyekben és megnyugtatott a látvány...A zsögödi rázós út viszont kizökkentett ebből a nyugalomból. Hamar felértünk a dombra...csakhogy nem a korház volt még a cél. Utolsó percen akartam bemenni. A nővérem lakásán landoltunk. Még nyugodtan akartam vajúdni. Sokkal gyakoribb fájások és lassan egy percesek. Közben szülésznő-ismerősöm megvizsgált. 6-7 ujjnyi tágulás. Menni kell a korházba- javasolta. Most már nincs sok. Fél 2 volt. Én még kételkedtem, nah még egy kontrakció itthon, kicsi zsályával, aztán megyünk, bíztattam a férjem és a nővérem. Még egy és még egy... egy percenként jöttek, egy perces fájások. Kicsit megijedtem, lehet mégiscsak igaza volt a szülésznő ismerősömnek?! Induljunk, mondtam. 2 emelet le, közben hívtam az orvosom... Kérdésére már csak fájások közepette tudtam nyögdécselni, most, most indulunk...Jöhet. A korházi újítások miatt a betegfelvevőt keresgéltük, na végre, az ambulancián... 2 óra tíz perc. Sokat nem kérdeztek, gyorsan átöltöztem és már mentünk is fel a szülészetre, ahol egyedüli „páciens” voltam. Megvizsgáltak. Teljes tágulás, de a baba feje picit fenn van, mondta a szülésznő. Kecskére ültettek és burkot repesztettek. Most sétáljon egy kicsit ha tud, mondták. Istenem milyen jó dolgom van! Ágyat nem is láttam, ihattam a vizet kedvemre, sétálhattam, nem mint első alkalommal. Közben megérkezett a doki, átöltözött. Mindenki velem foglalkozott, engem támogatott, a férjem, a nővérem, a szülésznők, asszisztensek és a nőgyógyászom. Más senki nem volt az osztályon. Újból a kecskére ültettek. Azt hittem megvizsgálnak, de nem nyomni kellett. Szülők? Igen, kacagták. Kértem, hogy oxitocin nélkül szeretnék, és amennyiben lehet gátmetszés nélkül, de sajnos a gátam makacsul erős volt, nem engedte a baba fejét kicsúszni, így rábólintottam, ha muszáj...háromnegyed 3-kor megszületett a csodaszép lányom, 2900 g-al és 48 cm-el. Egyből rám tették és ő a szemembe nézett. Nagyon boldog voltam!!! Lett egy lányom, aki ott szuszogott kicsi lényével fáradt testemen. Szoptatni akartam, de körülbelül egy arany negyedóra múlva elvitték. Nem csüggedtem, majd a harmadikat meg is szopiztatom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése